Az orosz gazdaság a jó, a rossz és a csúf keveréke

A szigorú szankciók és a világszintű politikai elszigeteltség közepette meglepő lehet a tény, hogy az orosz gazdaságban nem minden teljesen elfuserált – még akkor sem, ha még mindig rengeteg vele a probléma.

Valójában egyes befektetők meglehetősen optimisták Oroszországgal kapcsolatban, ahol a kilátások az olajár emelkedése következtében javulnak. Mindemellett vannak azonban jelentős kockázati tényezők is, beleértve az orosz cégekkel és oligarchákkal szembeni új amerikai szankciókat.

Jelen pillanatban úgy tűnik, a 2018-as év ismét fellendülést hozhat az orosz gazdaság számára a 2014 óta tartó recesszió után. A Világbank előrejelzése szerint Oroszország idén várhatóan elérheti az 1,7 százalékos növekedést, amely nagyjából egyenlő a tavalyi javulás mértékével, viszont jóval meghaladja a 2015-2016 között tapasztalt, közel 3 százalékos visszaesést.

„Oroszország folytatja erős gazdasági növekedését, amelyet szilárd termelékenység segít, a fenntartható növekedési ráta pedig 2-2,5 százalékra becsülhető” – jegyezte meg Denise Simon, a Lazard Asset Management vagyonkezelő társaság vezetője.

Azonban mint Simon elmagyarázta, az orosz gazdaság azért is van nehéz helyzetben, mert „Oroszország a világ azon kevés országának egyike, amely negatív népességnövekedéssel rendelkezik, ami viszont csökkenti az általános növekedési potenciált”. A népesség zsugorodása – ez körülbelül 0,4 százalék – gyengíti a termelékenységet, ezáltal pedig nehezen fenntartható a 2 százalék feletti növekedés.

Az orosz piac mindig is volatilis volt, a geopolitikai kockázatok pedig csak növelték ezt a hatást. Ezt tovább súlyosbítja, hogy Moszkva hírhedt az átláthatatlan, korrupt és oligarchiák által uralt gazdaságáról. Igaz, Oroszország képessége, hogy a geopolitikai nyomás és az olajár ingadozása közepette is képes teljesíteni, elég ahhoz, hogy egyes piaci megfigyelők befektetési lehetőség után nézzenek az országban.

„A makroökonómiai és geopolitikai kihívások kereszttüzében határozottan kockázatos Oroszországban befektetni” – mondta Bin Shi, az Acadian Asset Management vagyonkezelő ügyvezető alelnöke és portfólió-menedzsere.

Erre a legjobb bizonyíték, hogy amikor az Egyesült Államok április 6-án szankciókkal sújtott orosz oligarchákat, vállalatokat és kormányzati tisztségviselőket a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt „káros” beavatkozásra, a Krím bekebelezésére és a szíriai szerepvállalásra  hivatkozva, a moszkvai tőzsdeindexek – az olajár enyhe növekedése ellenére – azon nyomban 8,34-11,44 százalékponttal estek, ami a legnagyobb zuhanás volt 2014 márciusa óta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

„A piac számos vonzó értékelése ellenére a befektetőknek nagyon óvatosnak kell lenniük” – fogalmazott Shi. „Ha a jövőben strukturális reformokra kerül sor, Oroszországnak talán sikerülne hosszú távú befektetőket bevonzania. De ez nem valószínű a közeljövőben” – tette hozzá.

Azonban nem minden befektető menekül el a növekvő kockázatoktól, köztük az egyre gyarapodó adósságtól és a meredeken eső rubeltől, amely a múlt hónapban egy nap alatt 8 százalékot zuhant. Bár tény, hogy az orosz piac nem a „gyáváknak” való, az ország magas hozamú eszközei vonzzák azokat a befektetőket, akik ismerik a terepet.

„Bárki, aki jelen van az orosz piacon, teljes mértékben tisztában van a geopolitikai kockázatokkal, és ezért ezekhez igazítja portfólióját” – mondta Ondrej Schneider, az Institute of International Finance vezető közgazdásza. „Azok a befektetők, akik korábban is ki voltak téve hasonló változásoknak, mindeddig nem távoztak az orosz piacról” – fogalmazott, hozzátéve, hogy – egy rövid ideig tartó visszaesést leszámítva a szankciók nyomán – a tőkebeáramlás ismét pozitív irányba mozdult el.

Ezt egyébként a Moody’s Investors Service is megerősítette egy nemrég közölt tanulmányában, mondván Oroszország erőteljes köz- és külső finanszírozási helyzete védi az orosz gazdaságot a legutóbbi amerikai szankciók hatásaitól, így várhatóan az orosz szuverén adósprofil sem szenved komolyabb károkat. Tovább a teljes cikkre

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »