Csehországban is belpolitikai vitát okozott a Szkripal-ügy

Nagy-Britannia után most Csehországban okozott belpolitikai vitát a Szkripal-ügy. Milos Zeman álamfőt múlt heti kijelentése miatt támadják, a jobboldali pártok szerint Moszkvát szolgálja ki és súlyosan árt Csehországnak.

Csehországban nem állítottak elő, nem fejlesztettek és nem is tároltak Novicsok típusú idegmérget – olvasható abban a közleményben, amelyet a cseh kormányhivatal adott ki hétfőn Andrej Babis, ügyvezető miniszterelnök, valamint Michal Koudelka és Jan Beroun, a cseh civil és a katonai titkosszolgálat igazgatóinak találkozója után.

Ez a kijelentés első olvasatra teljesen ellentmond Milos Zeman csütörtöki, a Barrandov cseh kereskedelmi televízióban nyilatkozatának, miszerint:

“A védelmi minisztérium Brno városában lévő tudományos-kutató intézetében tavaly novemberben kísérleteket végeztek az A-230-as nevű idegbénító méreggel. Mennyisége nagyon kicsi volt. A tesztelést követően (teljesen) megsemmisítették.”

Szkripal-ügy: nem lehet, hogy mindenki hazudik

Andrej Babis azért találkozott a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS), illetve a Katonai Hírszerzés (VZ) igazgatójával, hogy tisztázza, mit állapított meg a két szolgálat a Novicsok csehországi jelenlétével kapcsolatban, azaz pontosan miről is nyilatkozhatott Milos Zeman.

Miután Oroszország március közepén Csehországot is azon országok közé sorolta, ahonnan a Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya elleni nagy-britanniai merénylethez használt idegméreg származhatott, Milos Zeman néhány hete utasította a cseh katonai és a civil hírszerzést, derítsék fel, előállítottak-e Csehország területén korábban Novicsok típusú idegmérget.

Mindkét szolgálat megállapította, hogy Csehországban laboratóriumban előállítottak A-230 típusú idegmérget, de csak mikroszkopikus mennyiségben – míg azonban a polgári hírszerzés arra a következtetésre jutott, hogy nem Novicsokról van szó, a katonai hírszerzés az anyagot Novicsoknak minősítette.

“Előállítottunk és tároltunk is a Novicsokból, igaz nem nagy mennyiségben. Tudjuk, mikor és hol. Nem leszünk képmutatók. Nem kell erről hazudni” – mondta a cseh elnök a katonai hírszerzés jelentésére hivatkozva múlt csütörtökön a Barrandov kereskedelmi televízióban sugárzott beszélgetésben.

Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a cseh miniszterelnöki hivatal közleményére reagálva azt mondta, hogy Milos Zeman csütörtöki és Andrej Babis hétfői szavai nincsenek ellentétben egymással.

A miniszterelnöki hivatal szerint az eltérés valószínűleg abból ered, hogy a két politikus másként értelmezte az “előállítás tesztelési célokra” kifejezést.

“Az elnöknek igaza van abban, hogy a törvény minden kémiai reakciót előállításnak tekint, miközben a Katonai Kutatóintézet a saját nyilatkozatában használt mikroszintézis kifejezést nem tekinti előállításnak” – olvasható a kormányhivatal közleményében.

Milos Zeman újraválasztott cseh államfő beszédet mond a beiktatási ünnepségén a prágai vár, a Hradzsin Ulászló-termében 2018. március 8-án. (MTI/EPA/Martin Divisek)

Milos Zeman újraválasztott cseh államfő beszédet mond a beiktatási ünnepségén a prágai vár, a Hradzsin Ulászló-termében 2018. március 8-án. (MTI/EPA/Martin Divisek)

“A tesztelés első szakaszában, a mikroszintézisnél az anyagok nem lettek elkülönítve, ami az Állami Atomügyi Hivatal módszertana szerint nem tekinthető sem előállításnak, sem fejlesztésnek” – olvasható a közleményben. A tesztelés második szakaszára már nem került sor.

“Világos egyetértés van abban, hogy Oroszország vádja Csehország címére, miszerint köze van a mérgezési kísérlethez, hazug” – szögezte le az elnöki szóvivő. Kifejtette: Csehországnak nagyon jó katonai vegyvédelmi egységei vannak, s ezért logikus, hogy a laboratóriumokban, mikroszkopikus mennyiségekben mindenféle vegyi anyagokat tesztelnek, amelyeket azután megsemmisítenek.

Zeman múlt csütörtöki nyilatkozatára hivatkozva, Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő másnap már megcáfolt hazugságként jellemezte Theresa May brit miniszterelnöknek azt az állítását, miszerint Novicsokot csakis Oroszországban állíthattak elő.

  • Az orosz álláspont szerint nincs is Novicsok
Alekszandr Sulgin, Oroszország hágai nagykövete a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozta az alábbiakat:

Oroszországban soha nem volt semmiféle fejlesztési program Novicsok hatóanyagcsoport-kódnév alatt. Oroszország 1992-ben befejezett minden katonai célú vegyi tevékenységet, 2017-re teljes vegyifegyver-arzenálját megsemmisítette, a megsemmisítési program végrehajtását pedig az OPCW igazolta.

A cseh sajtó most azt írja, hogy a Szkripalék ellen a nagy-britanniai Salisburyban használt idegméreg típusmegnevezése A-234, míg a Csehországban tesztelté A-230, ami szakértők szerint nagy különbség. “A két anyag egymástól teljesen eltérő, és világosan eltérő a vegyi szerkezetük is” – áll a kormányfői hivatal nyilatkozatában, hozzátéve, hogy a Csehországban tesztelésre előállított anyagot azonnal megsemmisítették.

A cseh jobboldali pártok élesen bírálták Milos Zeman kijelentését, és egybehangzóan azt állították, hogy az államfő kiszolgálja Moszkvát és súlyosan árt Csehországnak, illetve nyugati szövetségeseinek. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalom elnökei viszont kiálltak az államfő mellett.

Forrás: MTI / Kitekintő

 

Felkapott hírek

Friss hírek

Kolumbia OECD-tag lett

Kolumbiát pénteken felvették a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). Juan Manuel Santos kolumbiai elnök szerint országa a helyes üzleti gyakorlat és a beruházások ösztönzésével érdemelte ki a tagságot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás