Befenyítette a pártokat az olasz államfő, szakértői kormány jöhet

Több mint két hónappal a parlamenti választások után Sergio Mattarella olasz államfő veszi kézbe a római kormány megalakítását: hétfőn utolsó konzultációt tart a pártokkal, és ha azok továbbra sem állapodnak meg egymással, az államfő nevezi ki  a miniszterelnököt.

A március 4-i választások óta a hétfői lesz az ötödik pártokkal folytatott konzultációs kör a kormányalakítás érdekében, és a harmadik, amelyet az olasz államfő vezet.

Ez a konzultáció lesz az utolsó és egyben a legrövidebb is: Sergio Mattarella egy nap alatt az összes parlamenti politikai erővel egyeztet. Délelőtt tíz órától a legnagyobb párttal, az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) kezdi, a választásokon legtöbb szavazatot szerzett, a Liga vezette jobbközéppel folytatja, majd a balközép Demokrata Párttal (PD) és sorban egymás után a kisebb pártokkal tárgyal. Mattarella végül a képviselőház és a szenátus elnökével tanácskozik.

Két hónap nem volt elegendő, hogy a pártok megállapodjanak egymással. Ha hétfőn sem jutnak koalíciós megoldásra, az olasz politikai gyakorlatnak megfelelően az államfő alakít kormányt, amelyet az olasz sajtó „fegyverszüneti” kormánynak nevezett el.

Ez azt jelenti, hogy a politikai viták és főleg a kormányzási űr feloldása érdekében Mattarella nevezi ki a miniszterelnök-jelöltet, akit a parlament elé bocsát bizalmi szavazásra. Sajtóhírek szerint az államfő jelöltje tekintélyes jogász vagy közgazdász lehet, akit az európai politikában is elfogadnak. Fő feladata a költségvetési csomag kidolgozása és a választási reform megalkotása lesz. Az elnöki vagy szakértői kormánynak Mattarella határidőt is szabhat, nem kizárt, hogy legfeljebb néhány hónapig vagy egy évig vezeti Olaszországot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az államfő ultimátumával szemben az M5S és a Liga vezette jobbközép közötti egyeztetés a legmagasabb sebességre kapcsolt. Mindkét formáció határozott nemet mond a szakértői kormányra.

Luigi Di Maio, az M5S miniszterelnök-jelöltje szerint az államfő által kinevezett kormány az olasz választók elárulása. Ismételten azt hangoztatta, hogy hajlandó a Ligával  közös kormányt alakítani, és még a miniszterelnökségről is lemond, csak a Liga hagyja ki a jobbközép koalícióhoz tartozó Silvio Berlusconi volt miniszterelnököt a kormányalakításból. Luigi Di Maio hozzátette: ha szakértői kormány alakul, az utcai tiltakozásokat válthat ki.

A jobbközép vasárnap estétől tanácskozik a megoldásról. Matteo Salvini, a Liga vezetője azt javasolta az M5S-nek, hogy közösen ajánljanak miniszterelnököt az államfőnek, méghozzá olyan kormányfőt, akivel elindulhat a választások óta tervezett M5S-jobbközép kormányprogram. Salvini megjegyezte, hogy az elnöki megoldással Rómában ismét „Brüsszel szolgája”-kormány alakul.

Az államfő kedden jelenti be, hogy milyen eredményre jutott.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »