Japán felé is nyitna Észak-Korea

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a panmindzsoni Korea-közi csúcstalálkozón azt mondta, hogy bármikor kész tárgyalni Japánnal – írta közleményében a szöuli elnöki hivatal vasárnap.

Miután Mun Dzse In dél-koreai elnök jelezte, hogy Abe Sindzó japán kormányfő hajlandó tárgyalni Észak-Koreával, Kim kijelentette: ő is kész a párbeszédre – tette hozzá a Kék Ház. A dél-koreai államfő felajánlotta pedig közvetítő szerepét: „Mun elnök úr felajánlotta, hogy hidat épít Észak-Korea és Japán között” – mondta Kim Jui Kjom elnöki szóvivő.

Tokió az Észak-Koreában elrabolt japán állampolgárok évtizedek óta húzódó ügye végére szeretne pontot tenni. A japán kormány hivatalosan 17 olyan japán állampolgárról tud, akit Phenjan hírszerzési vagy egyéb céllal a hetvenes-nyolcvanas években elraboltatott. Közülük öten hazatérhettek 2002-ben. Észak-Korea azt állítja, hogy nyolcan meghaltak, a maradék négy pedig soha nem lépett területére.

Panmindzson, 2018. április 27. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beszél a Mun Dzse In dél-koreai elnökkel tartott kétoldalú találkozón a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezet déli oldalán levő Béke Házában 2018. április 27-én. Kim Dzsong Un személyében 65 éve először lépett észak-koreai vezető dél-koreai területre. (MTI/EPA pool/Korea-közi csúcs sajtószolgálata)

Panmindzson, 2018. április 27.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beszél a Mun Dzse In dél-koreai elnökkel tartott kétoldalú találkozón a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezet déli oldalán levő Béke Házában 2018. április 27-én. Kim Dzsong Un személyében 65 éve először lépett észak-koreai vezető dél-koreai területre. (MTI/EPA pool/Korea-közi csúcs sajtószolgálata)

Abe bejelentette, hogy Mun ígéretéhez híven felvetette a kérdést a pénteki csúcstalálkozón, és tolmácsolta Tokió vonatkozó elképzeléseit. A japán kormányfő vasárnap telefonon egyeztetett a témáról és a panmindzsoni tárgyalások eredményeiről a dél-koreai elnökkel. Abe riporterek előtt mondott köszönetet mondott Munnak segítségéért.

Telefonbeszélgetésük során Mun és az Abe megegyezett, hogy a Korea-közi csúcstalálkozó megalapozta a Kim és Donald Trump amerikai elnök között május végén vagy június elején esedékes tárgyalások sikerét. Abe nagyra értékelte a koreai vezetők nukleáris leszerelés iránti elkötelezettségét, és reményét fejezte ki, hogy a szavakat tettek követik majd. Abe és Mun bizakodónak mondta magát, hogy Trump és Kim találkozója kézzelfogható lépésekhez vezet az atommentesítés kérdésében.

  • Friss cikkünk a témában:

Forrás: MTI/Hszinhua/Kyodo/Yonhap

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »