ENSZ: rendkívül feszült a helyzet a Gázai övezetben

Robbanás előtti a helyzet a Gázai övezetben – figyelmeztetett csütörtökön Nikolai Mladenov, az ENSZ közel-keleti különmegbízottja a Biztonsági Tanács előtt felvázolt helyzetértékelésben.

Mladenov arra szólított fel, hogy a konfliktusban érintettek „lépjenek vissza a szakadék szélétől”, a nemzetközi közösség pedig tegyen meg mindent egy újabb izraeli-palesztin háború megakadályozásáért.

„A régi sebek még vérzenek, és egyre mélyülnek, egy újabb háború kirobbanásával fenyegetve. A palesztin-izraeli konfliktus folytatódik, a politikai rendezésre nincs kilátás, és Gáza már-már felrobban” – hangoztatta Mladenov.

Gáza, 2018. április 20. Palesztin tüntető követ hajít égő gumiabroncsok mellett a határkerítés túloldalán levő izraeli katonák felé Gáza városától keletre 2018. április 20-án. A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet április eleji felhívására a palesztinok hat héten át tiltakoznak az izraeli blokád ellen, azt követelve, hogy visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam 1948-ban történt megalapításakor elűzték őket. A tiltakozássorozat kezdete óta az eddigi izraeli-palesztin összecsapásokban 28 palesztin személyt lőttek le a határ túloldaláról az izraeli mesterlövészek, és további több százan megsebesültek. (MTI/EPA/Mohammed Szaber)

Gáza, 2018. április 20.
Palesztin tüntető követ hajít égő gumiabroncsok mellett a határkerítés túloldalán levő izraeli katonák felé Gáza városától keletre 2018. április 20-án. A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet április eleji felhívására a palesztinok hat héten át tiltakoznak az izraeli blokád ellen, azt követelve, hogy visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam 1948-ban történt megalapításakor elűzték őket. A tiltakozássorozat kezdete óta az eddigi izraeli-palesztin összecsapásokban 35 palesztin személyt lőttek le a határ túloldaláról az izraeli mesterlövészek, és további sok százan megsebesültek. (MTI/EPA/Mohammed Szaber)

„A palesztinok lakta övezet darabjaira hullik szét a kedvezőtlen humanitárius és politikai tényezők robbanásveszélyes elegye és a biztonság hiánya miatt. Ha kirobban egy újabb konfliktus az övezetet uraló Hamász palesztin szélsőséges szervezet és Izrael között, annak pusztító hatásai lesznek az ott élő palesztinokra nézve. Ez alááshatja a viszonylagos stabilitást Ciszjordániában, kedvezőtlen hatással lesz Izraelre és a térség egészére” – mondta az ENSZ különmegbízottja. Mint fogalmazott: az izraeli-palesztin konfliktus „folytonos oxigénforrást jelent” a térségben tevékenykedő fegyveresek és radikálisok számára.

Mladenov figyelmeztetése egy nappal a Hamász által meghirdetett ötödik pénteki tüntetés előtt hangzott el. A Gázai övezet határánál eddig tartott pénteki tüntetések rendre erőszakba torkollottak, harmincöt gázai palesztint lőttek le a határ túloldaláról az izraeli mesterlövészek, és 1500-an megsebesültek a demonstrációkon. Mladenov szerint izraeli részről nem voltak áldozatok.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/Hszinhua/TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »