Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

A Zeri.info pristinai hírportál beszámolója szerint Hashim Thaci kifejtette: egyetértettek abban, hogy a nyugat-balkáni térség és az EU soha nem volt még olyan közel egymáshoz mint most, és mindkét félnek az az érdeke, hogy a nyugat-balkáni országok csatlakozhassanak az európai családhoz.

Mint mondta: Koszovónak feltétlenül fel kell gyorsítania az európai integráció útján folytatott lépéseit, meg kell fogalmaznia európai perspektíváját, és a lehető legrövidebb időn belül tagjelölti státuszt kell szereznie. Hozzátette: a május 17-i szófiai nyugat-balkán csúcson Koszovó meg fogja mutatni, készen áll arra, hogy szembenézzen a biztonsági kihívásokkal és felvegye a harcot a szervezett bűnözés ellen.

A koszovói államfő felhívta a figyelmet arra, hogy országának továbbra is érdekében áll a kapcsolat normalizálása Szerbiával. “Koszovó nemcsak a párbeszéd folytatásában érdekelt, hanem abban is, hogy tartós békét biztosítsunk a térségben” – tette hozzá.

Végül aláhúzta, hogy a koszovói állampolgárokkal szembeni vízumkényszerről is tárgyalt az Európai Tanács elnökével, és tájékoztatta mindazokról a lépésekről, amelyeket Pristina a vízumliberalizáció érdekében eddig tett.

Pristina, 2018. április 26. Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közös sajtótájékoztatójukon leszögezte, hogy az Európai Unió továbbra is a nyugat-balkáni országok legmegbízhatóbb partnere marad.

Elismerőleg szólt arról, hogy Pristina a közelmúltban ratifikálta a Montenegróval megkötött határegyezményt, ez ugyanis fontos kérdés volt Brüsszel számára, és fontos lépés annak érdekében, hogy az EU eltörölje a koszovói állampolgárokkal szembeni vízumkényszert.

Mindazonáltal felhívta a figyelmet, hogy Koszovó előtt még számos feladat áll: harcolnia kell az országban uralkodó korrupció ellen, és rendeznie kell a kapcsolatát Szerbiával.

“Az EU-ba csak a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezésén keresztül vezet az út” – húzta alá. Donald Tusk úgy vélekedett, hogy mindaddig, amíg nem ültetik át a gyakorlatba is a megkötött megállapodásokat, nem javulhatnak az érintett országok uniós kilátásai sem. Hozzátette azonban, hogy miután szerdán Belgrádban találkozott Aleksandar Vucic szerb elnökkel, csütörtökön pedig Hashim Thaci koszovói államfővel, sokkal derűlátóbbá vált a helyzet mihamarabbi rendezését illetően.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Theresa May még mindig nem adta fel

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be kedden, hogy "hosszú és őszinte" megbeszélést folytatott a brit kormányfővel, aki biztosítékokat akar kapni az Európai Uniótól arra, hogy az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldás csak átmeneti időre alkalmazható.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás