Komoly tisztogatásba kezdett a Facebook

Minden eddiginél keményebben lép fel a Facebook közösségi oldal a felületén megjelenő szélsőséges tartalmakkal szemben: 2018 első negyedévében a vállalat több százezer, az Iszlám Államhoz és az al-Kaida terrorszervezetekkel kapcsolatos bejegyzést törölt.

Összesen 1,9 millió bejegyzést távolítottak el vagy láttak el figyelmeztetéssel. Ez kétszer annyi, mint az azt megelőző negyedévben – közölte a Facebook helyi idő szerint hétfőn. Az esetek túlnyomó többségében – 99 százalékában – nem a felhasználók jeleztek problémát, hanem egy szoftver, illetve a vállalat saját ellenőrei vették észre a szélsőséges tartalmakat. Egy-egy ilyen jellegű bejegyzés átlagosan kevesebb mint egy percig volt látható a közösségi oldalon.

A Facebookon megjelenő szélsőséges bejegyzések felfedezésére az amerikai vállalat külön csapatot alkalmaz, amely kifejezetten a terrorizmushoz köthető tartalmak felkutatására összpontosít. A csapat létszáma tavaly június óta 150-ről 200-ra emelkedett, és várhatóan tovább fog bővülni.

A több mint kétmilliárd regisztrált felhasználóval rendelkező Facebookot olykor az a bírálat éri, hogy túlságosan szigorúan jár el az általa ízléstelennek vagy erőszakosnak megítélt képek és videók eltávolítása során. A vállalat most megígérte, hogy a felhasználóknak lehetőségük lesz „fellebbezni” a döntések ellen. „Ez a lehetőség már az év folyamán elérhető lesz” – mondta el az AFP francia hírügynökségnek Siobhan Cummiskey, a Facebook munkatársa. Eddig a felhasználók csak a profilok letiltása miatt tehettek panaszt, az egyes bejegyzésekkel kapcsolatban nem.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »