Nigerben épít támaszpontot az amerikai légierő

Az amerikai légierő fegyveres drónoknak, pilóta nélküli repülőgépeknek épít támaszpontot Nigerben a szélsőségesek elleni hatékonyabb küzdelem jegyében – jelentette az AP amerikai hírügynökség hétfőn.

A Niger 201-es légi támaszpont egyelőre három hangárból és egy épülőfélben lévő kifutópályából áll. Az Agadeztől néhány kilométerre fekvő bázist jövő év elejétől veheti majd birtokba a hadsereg, fenntartása becslések szerint 15 millió dollárba (csaknem 3,8 milliárd forintba) kerül majd évente.

A támaszpontot a nigeri kormány kérésére építették, és vadászgépek, illetve MQ-9 típusú drónok használják majd, amelyeket az afrikai ország fővárosából, Niameyből szállítanak át. A kiterjesztett hatósugarú, hírszerző és egyben támadó drónokat közeli észak- és nyugat-afrikai országokban is bevethetik majd.

A Nigerben állomásozó amerikai csapatok azt remélik, hogy az új bázis segítségével hatékonyabban vehetik fel a harcot a növekvő iszlamista fenyegetéssel a Száhel-övezet országaiban. A térségben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái és a velük szövetséges, nigériai Boko Haram iszlamista csoport szélsőségesei is aktívak. Az amerikai katonák létszáma folyamatosan nőtt az elmúlt években Nigerben, 100-ról 800-ra emelkedett. Dzsibuti után itt található a legtöbb amerikai egyenruhás az afrikai kontinensen.

Helyi civil vezetők és tisztségviselők aggodalmukat fejezték ki a 110 millió dolláros összköltségű projekt miatt. A külföldi támaszpontok jelenléte “egy jelentős lépés szuverenitásunk feladása felé, és egyben komoly támadás a nigeri hadsereg morálja ellen” – hangsúlyozta Nouhou Mahamadou, a helyi civil társadalom egyik szószólója.

Ezzel szemben Samantha Reho, az amerikai hadsereg afrikai parancsnokságának szóvivője a projekt számos előnyét emelte ki.

“Az agadezi helyszínnek köszönhetően fejlődni fog az afrikai parancsnokság képessége a hírszerzési információk megosztására, amelynek segítségével hatékonyabban támogathatjuk Nigert és a többi partnerországot, Nigériát, Csádot, Malit és a térségbeli szomszédokat, illetve gyorsabban válaszolhatunk majd a regionális biztonsági kihívásokra” – hívta fel a figyelmet Reho.

Forrás: MTI/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás