Michael Bloomberg kifizetné az amerikai klímavédelmi hozzájárulást

Michael Bloomberg amerikai milliárdos, New York volt polgármestere vasárnap felajánlotta, hogy kifizeti a párizsi klímavédelmi konferencia elmaradt amerikai hozzájárulását.

Bloomberg négy és félmillió dollárt ajánlott fel: ez az amerikai hozzájárulás teljes tavalyi összege, amelyet a Trump-kormányzat nem fizetett be, mivel az amerikai elnök 2017 júniusában bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezményből.

“Amerika kötelezettséget vállalt, és ha a kormányzat ennek nem tesz eleget, akkor nekünk, amerikaiaknak kell viselnünk a felelősséget” – fogalmazott Bloomberg a CBS televíziónak adott interjújában vasárnap. Bejelentette: “én ezt megtehetem, és igen, el is küldöm majd a szervezetnek a csekket arról a pénzösszegről, amelyre a szövetségi kormánytól számítottak”. Michael Bloomberg jótékonysági alapítványa tavaly egyszer már felajánlott 15 millió dollárt klímavédelmi célokra.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója (b) és Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember, New York volt polgármestere, az ENSZ város- és klímaügyi különmegbízottja panelbeszélgetésen vesz részt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülésszakán az IMF washingtoni székházában 2018. április 19-én. (MTI/EPA/Shawn Thew)

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója (b) és Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember, New York volt polgármestere, az ENSZ város- és klímaügyi különmegbízottja panelbeszélgetésen vesz részt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülésszakán az IMF washingtoni székházában 2018. április 19-én. (MTI/EPA/Shawn Thew)

Az idén januárban egyébként Donald Trump elnök jelezte: ha az Egyesült Államok korrektebb elbánásban részesül, akkor “elképzelhető, hogy visszatér” a párizsi klímavédelmi megállapodáshoz. A CBS-nek adott interjújában Bloomberg reményének adott hangot, hogy az elnök valóban megfontolja ezt az esetleges visszatérést. Donald Trumpra utalva Michael Bloomberg leszögezte: “tudjuk róla, hogy változtatni szokott a véleményén, ez így igaz. S mivel Amerikának nagy része van a megoldásban, ezért muszáj visszatérnünk a megállapodáshoz és segítenünk kell, hogy a világ elháríthasson egy lehetséges katasztrófát”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Kérdéses, hogy megtartják-e a Brexit-szavazást

Egybehangzó hétfői brit médiaértesülések szerint a brit kormány elhalasztja az eredetileg keddre kitűzött alsóházi szavazást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodásról. A Downing Street szóvivője hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján még azt mondta, hogy a szavazást a terveknek megfelelő időpontban, kedd este megtartják.

Read More »

Pasinján pártja tarolt az örmény előrehozott választáson

Nikol Pasinján ügyvezető kormányfő Én lépésem elnevezésű pártszövetsége szerezte meg a szavazatok 70,43 százalékát a vasárnap Örményországban tartott előrehozott parlamenti választásokon. A korábban kormányzó Örményország Köztársasági Pártja a voksok 4,7 százalékával nem érte el a törvényhozásba kerüléshez szükséges 5 százalékos küszöböt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás