Elérték céljukat a tüntetők Nicaraguában

Daniel Ortega nicaraguai elnök a napokig tartó, halálos áldozatokat is követelő tüntetéseket követően vasárnap visszavonta a munkáltatói és munkavállalói befizetések növelését és a nyugdíjak csökkentését célzó szociális reformot.

Az államfő televíziós beszédében hangsúlyozta, hogy kormánya szélesebb párbeszédet szeretne indítani a dolgozói képviseletekkel és helyre szeretné állítani a társadalmi békét. Jogvédők szerint az aktivisták, a kormánypárti tüntetők és a biztonsági erők összecsapásaiban az utóbbi napokban legalább 26 ember vesztette életét és tucatnyian megsérültek. Számos üzletet megrongáltak és kifosztottak a tiltakozások alkalmával, illetve kormányépületekben is keletkeztek károk.

Tüntetők a demonstrációk negyedik napján Managuában, Nicaraguában 2018. április 21-én.  Felirat: "Todos juntos", azaz "Mindeki együtt".   EPA/JORGE TORRES

Tüntetők a demonstrációk negyedik napján Managuában, Nicaraguában 2018. április 21-én. Felirat: „Todos juntos”, azaz „Mindeki együtt”. EPA/JORGE TORRES

A tüntetők a társadalombiztosítási járulékok akár 22,5 százalékos szintre történő emelése és a nyugdíjak ezzel párhuzamos 5 százalékkal való csökkentése miatt vonultak az utcákra Latin-Amerika második legszegényebb országában, ahol a minimálbér 42 500 forintnak megfelelő összeg. A tervezett reformmal a managuai vezetés a társadalombiztosítási rendszer hiányából akart lefaragni.

  • Előzmény

Elfajultak a nyugdíjreform miatti demonstrációk Nicaraguában

A mostaniak voltak a leghevesebb tüntetések Ortega tekintélyelvű kormányzata ellen. A helyi sajtó szombati jelentése szerint élő közvetítés közben lőttek agyon egy riportert az ország déli részében. Angel Gahona egy kifosztott pénzkiadó automatáról készített éppen videofelvételt a telefonjával, amikor a lövés érte, miközben az operatőr a háta mögött állt.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »