Az örmény elnök párbeszédre invitálta a tüntetők vezetőjét – az erőszakhullám tovább folytatódik

Az örmény elnök mégis rászánta magát, a kormányellenes demonstráció kilencedik napján találkozott a tüntetők vezetőjével.

Armen Szárkiszján a testőrei kíséretében ment a jereváni Köztársaság térre, ahol kezet rázott Nikol Pasinján ellenzéki parlamenti képviselővel, majd mintegy tízperces vitát folytattak – jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség tudósítója. A beszélgetést nem lehetett hallani, de annyit lehetett látni, hogy Nikol Pasinján átadja az elnöknek a tüntetők követeléseinek listáját.

A Szerzs Szargszján kormányfő elleni újabb tüntetést Pasinján az után szervezte, hogy a nap folyamán elutasította a miniszterelnök „párbeszédre” vonatkozó javaslatát.

„A visszafordíthatatlan következmények elkerülése érdekében felszólítom Nikol Pasinján képviselőt, üljünk le a politikai párbeszéd és a tárgyalás asztalához” – áll az államfő szombaton közzétett nyilatkozatában.

Pasinján közölte, hogy kész tárgyalni, de csak Szargszján távozásáról. A Köztársaság téren összegyűlt, többezer fősre becsült tömegnek pedig hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök nem értette meg az ország merre tart. A tüntetők valódi változásokat akarnak, amit azonban az ország vezetőinek változatlansága szerintük nem tesz lehetővé.

Armen Szárkiszján elnök, aki a múlt héten tette le a hivatali esküt, közölte, hogy kész találkozni Pasinjánnal, hogy „párbeszéd útján csökkentsék a feszültségeket az országban”. Az ellenzéki vezető közölte, hogy jöjjön az elnök a Köztársaság térre, ahol szombat este ezrek gyűltek össze „Szerzs, takarodj!” jelszót skandálva.

Napközben örmény zászlókat lengető tüntetők torlaszolták el a főváros utcáit, akadályozva a forgalmat. A rendőrség 84 embert állított elő.

Jereván, 2018. április 17. Tüntetõ a Szerzs Szargszján korábbi köztársasági elnök miniszterelnökké választását ellenzõ tiltakozáson Jerevánban 2018. április 17-án, miután az örmény parlament jóváhagyta a volt elnök kormányfõvé jelölését. Szargszjánt az elõzõ napon jelölte miniszterelnöknek a kormányzó Örményország Köztársasági Pártja. (MTI/AP/PAN/Narek Alekszanyan)

Jereván, 2018. április 17.
Tüntető a Szerzs Szargszján korábbi köztársasági elnök miniszterelnökké választását ellenzõ tiltakozáson Jerevánban 2018. április 17-án, miután az örmény parlament jóváhagyta a volt elnök kormányfővé jelölését. Szargszjánt az előző napon jelölte miniszterelnöknek a kormányzó Örményország Köztársasági Pártja. (MTI/AP/PAN/Narek Alekszanyan)

Szerzs Szargszjánt második elnöki ciklusa lejárta után választotta meg kedden kormányfőnek a parlament. Örményországban a folyamatban lévő alkotmányreform értelmében az elnöki rendszerről parlamentáris rendszerre térnek át, így a valódi hatalom a kormányfő kezében összpontosul majd. Az ellenzék szerint azonban a reformnak egyetlen célja volt, mégpedig az, hogy Szargszján megtartsa hatalmát.

Pasinján az általa vezetett demonstrációt „bársonyos forradalomnak” nevezte, szimbolikusan utalva ezzel az 1989-es csehszlovák békés forradalomra, aminek eredményeképpen véget ért a kommunista uralom az országban, majd két önálló állam jött létre annak helyén, Csehország és Szlovákia.

A veterán ellenzéki aktivista, akit 2008-ban a Szargszján elleni tüntetése miatt börtönbüntetésre ítéltek, felszólította a demonstráció résztvevőit a fennálló állami rendszer megbénítására annak érdekében, hogy a tényleges hatalom a népre szállhasson.

Szargszján hívei azzal érvelnek, hogy a hegyi-karabahi háborús veterán megadta a népnek a hőn áhított nemzetbiztonságot, azonban kritikusai szerint nem sikerült csillapítani a feszültséget Azerbajdzsánnal és Törökországgal, sőt hatalma alatt a szegénység hatalmas méreteket öltött és tovább nőtt az ország függése Moszkvától.

Újabb fejlemények: Az ellenzéki tüntetők összecsaptak a rendőrökkel vasárnap Jerevánban, Nikol Pasinján ellenzéki vezetőt pedig erő alkalmazásával eltávolították a tüntetésről és őrizetbe vették. „Nikol Pasinján a gyülekezés abbahagyására irányuló többszöri rendőri felszólítás ellenére is tovább irányította a tiltakozást” – indokolta az intézkedést közleményében a rendőrség. Az Interfax orosz hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a rendőrök megkezdték a tiltakozók oszlatását, amihez hang- és villanógránátokat is bevetettek.
  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: BBC / MTI /AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »