Egyre nyugtalanítóbb a viszony Horvátország és Szerbia között

Tovább nő a feszültség Horvátország és Szerbia között; Zágráb nemkívánatos személynek nyilvánította Aleksandar Vulin szerb védelmi minisztert, aki vasárnap részt vett volna a horvátországi szerb ortodox egyháznak a jasenovaci koncentrációs tábor felszabadításának évfordulójára szervezett liturgiáján – írta a Vecernji List című horvát napilap vasárnap.

A szerb miniszter Dragan Antonic horvátországi szerb plébános meghívására érkezett volna a Jasenovachoz közeli Mlaka településre, ahol Irinej szerb pátriárka, a szerb ortodox egyház vallási vezetője tartott istentiszteletet az évforduló alkalmából.

Ezzel közel egy időben tartották Jasenovacon a központi állami megemlékezést is, amelyen részt vett Andrej Plenkovic horvát kormányfő és Gordan Jandrokovic házelnök, valamint több miniszter. A horvát nemzetgyűlés védnöksége alatt tartott rendezvényt bojkottálta a zsidó és a szerb közösség, mert szerintük Horvátországban „újra életre kelt az usztasizmus”, az állami vezetők pedig nem tesznek meg mindent ennek megakadályozására.

Emlékmű a Jasenovaci koncentrációs táborban elhunytak tiszteletére

A hét közepén is volt egy komoly incidens a két ország között. A horvát házelnök megszakította kétnaposra tervezett szerbiai látogatását, miután a szerb ultranacionalista Vojislav Seselj a belgrádi képviselőházban szidalmazta a horvát parlamenti küldöttséget, majd megtaposta a horvát zászlót. A szerbiai látogatásnak éppen az volt a célja, hogy javítsanak a két ország kapcsolatán.

A szerb védelmi miniszter szombaton a sajtónak úgy nyilatkozott: horvátországi látogatásáról, valamint részvételéről a mlakai megemlékezésen csak ő maga, valamint a szerb hadsereg parancsnoka, Aleksandar Vucic államfő dönthet.

Ezt követően a horvát külügyminisztérium tiltakozó jegyzéket küldött a zágrábi szerb nagykövetségnek, amelyben Vulint nyilatkozatáért nem kívánatos személynek nyilvánította, mondván, hogy Horvátország szuverén állam, amely az Európai Unió és a NATO tagja, és a horvát törvényekkel összhangban a horvát intézmények döntik el, ki lépheti át az államhatárt.
A szerbiai hadsereg parancsnokát említeni mint olyan személyt, aki eldöntheti, ki léphet be Horvátországba, elfogadhatatlan – olvasható a szövegben.

Andrej Plenkovic szombaton újságíróknak azt mondta: elvárják, hogy az, aki Horvátországba látogat, tisztelje az országot. Hozzátette: Vulin korábbi horvátországi tartózkodásai alkalmával oda nem illő és sértő kijelentéseket tett, ezért nem biztosak abban, hogy ebben a pillanatban jó, ha a szerb védelmi miniszter az országba látogat.

Vulin vasárnap a szerb közszolgálati televízióban azt mondta, hogy Zágráb megpróbálja elhallgattatni azokat, akik el akarják mondani az igazságot Jasenovacról.
 „A legszörnyűbb, hogy Horvátország soha nem fogja megbánni, amit tett” – húzta alá a miniszter, aki provokációnak nevezte a horvát külügyminisztérium döntését.

A jasenovaci komplexumban, amelyet „horvát Auschwitzként” is emlegetnek, becslések szerint mintegy 80-90 ezer embert öltek meg. Az áldozatok több mint fele szerb volt, de horvát és boszniai zsidókat, cigányokat, és olyan horvátokat is kivégeztek, akik nem értettek egyet a világháború idején kikiáltott Horvát Független Állam (NDH) nevű, usztasák vezette bábállam rendszerével. Szerbia ezzel szemben 600 ezer, zömében szerb áldozatról beszél.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »