Az EU 50 ezer menekültet fogad be az önkéntes áttelepítési program keretében

Németország szolidaritásának köszönhetően a várakozásokat meghaladó számban érkezhetnek afrikai és közel-keleti menekültek az Európai Unióba (EU) az Európai Bizottság áttelepítési programja révén – mondta a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja egy csütörtöki német lapinterjúban.

Dimitrisz Avramopulosz a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban elmondta, hogy a tagállamok eddig 40 ezer áttelepítendő menekült befogadására tettek vállalást, Németország pedig a héten felajánlotta, hogy befogad további több mint 10 ezer olyan menekültet, akik a program keretében érkeznek az EU-ba.

“Ezzel teljesítettük célunkat, és úgy tűnik, meg is haladjuk majd” – mondta az uniós biztos.

“A német kormány ismét bizonyította, hogy lehet rá számítani, amikor a tét a nemzetközi szolidaritás” – tette hozzá a görög konzervatív politikus, aki csütörtökön Berlinben tárgyal Horst Seehofer német belügyminiszterrel.

A brüsszeli bizottság tavaly szeptemberben hirdette meg az illegális migráció visszaszorítását célzó stratégiájába illeszkedő kísérleti programot, amelynek célja, hogy a különösen veszélyeztetett menekülteknek az irreguláris és veszélyes utak helyett biztonságos és jogszerű lehetőséget nyújtsanak az Európába jutáshoz, és az EU szolidaritást vállaljon a közösségen kívüli fogadó országokkal. A tagállamok önkéntes alapon vehetnek részt az áttelepítésben. A bizottság 500 millió eurót különített el a 2019 októberéig tartó programra.

Dimitrisz Avramopulosz az interjúban arra a kérdésre, hogy – az önkéntes áttelepítési programtól függetlenül – szükség van-e feltétlenül a menekültek tagállamok közötti szétosztását szabályozó kvótákra az EU tervezett új menekültügyi rendszerében, elmondta, hogy a lényeg a felelősségvállalás és a társállamok iránti szolidaritás felmutatása.

“Egyes tagállamok nagyon vonakodnak, kormányaik csak a hazai publikumra figyelnek, és nem Európára, de a bizottság megpróbálja meggyőzni ezeket a kormányokat” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy júniusig megállapodásra kell jutni, mert a jelenlegi szabályozás, az úgynevezett dublini rendszer nem működik, és “nem nézhetjük tovább, hogy néhány tagállam egyedül viseli a terheket” – mondta Avramopulosz, aláhúzva, hogy “nagyobb adag szolidaritásra van szükségünk”.

Mint mondta, az EU migrációs politikája értékeken alapul, de a közös történelmen is. “Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az uniós polgárok jelentős része olyan menekültek leszármazottja, akik a két világháborúban hazájuk elhagyására kényszerültek” – mondta a migrációs ügyekért, az uniós belügyekért és az uniós polgárságért felelős biztos.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A francia elnök átalakította a kormányt

Christophe Castanert, a kormányzó Köztársaság lendületben vezetőjét és parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkárt nevezte ki Emmanuel Macron francia államfő belügyminiszternek a két héttel ezelőtt lemondott Gérard Collomb helyére. Az államfő emellett további három tárca élén kezdeményezett váltást, 15 kormánytag pedig új pozícióba került.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás