A szíriai háború kibontakozása nyomhatja fel az olajárat

A szombati, Egyesült Államok által vezetett szíriai légicsapások valószínűleg csak csekély hatással lesznek az olajpiacra. Az azonban annál inkább, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök iráni és orosz szövetségesei hogyan reagálnak a történtekre, valamint hogy az USA kilép-e az iráni atomalkuból, és kivet-e új szankciókat az említett két ország ellen.

Szíria csak elhanyagolható mennyiségű olajat termel, az olajár azonban ennek ellenére 2014 óta a legmagasabb szintre emelkedett néhány nappal ezelőtt, miután Donald Trump amerikai elnök rakétatámadással fenyegette meg Szíriát. Ez pedig kellően tükrözi, hogy az olajpiac a konfliktus bármilyen jelét aggállyal fogadja.

Bár egyelőre nem világos, hogy a támadások stratégiai célját – a szíriai vegyifegyver-készletek csökkentését – sikerül-e megvalósítani, a katonai akciót csak elrettentésnek szánták és ebben a szakaszban nem valószínű, hogy az USA nyílt összecsapást akarna kiprovokálni Oroszországgal és Iránnal Szíriában.

„Szerintem a piac meglehetősen nyugodt marad a légicsapások után, amelyek jóval korlátozottabbak voltak, mint amilyenek lehettek volna” – mondta Robin Mills, a Qamar Energy vezérigazgatója. „Elég egyértelmű, hogy az Egyesült Államok visszavonja az iráni megállapodást. A nagy kérdés az, hogy ezután mit akar tenni. Amire szerintem érdemes odafigyelni, az az Oroszországra kiszabandó újabb szankciók. Ez a szigorúbb piac most sokkal kiszolgáltatottabb a geopolitikai aggályokkal és a valódi zavarokkal szemben” – fejtette ki.

Az energiaügyi stratégák a hétvégén elmondták a CNBC-nek, hogy a szíriai támadásoktól csak kis lendületet várnak a piacon. „Akkor sem lennék meglepve, ha a múlt heti csúcs után most kicsit visszaesne az olajár” – tette hozzá egyikük. És valóban, ma reggel 8 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 72 cent (0,99 százalék) csökkenéssel, 71,86 dolláron állt.

„A kőolaj ára már most meghaladta a legtöbb várakozást ebben az évszakban, és túlságosan gyorsan kapott erőre (…) nem kétséges, hogy a geopolitika kiemelkedő szerepet játszik a múlt heti olajár-mozgolódásban, azonban így, hogy a nyugati szövetségesek által végrehajtott légicsapás egyszeri eset volt, továbbá Washingtonban megnyugodni látszanak a kedélyek, ezen a héten nem várható hasonló” – mondta Amrita Sen, az Energy Aspects fő olaj-elemzője.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az olajpiaci elemzők lehetetlennek tartják az olajár rövid időn belüli, hordónként 80 dollár fölé történő emelkedését. Az Egyesült Államok által vezetett rakétatámadás valószínűleg súlyosbítja a feszült kapcsolatokat Washington és Teherán között, mégpedig a lehető legrosszabbkor: május 12-e ugyanis a határideje annak, amikor Trump eldönti, hogy felmondja-e a 2015-ös nemzetközi atomalkut.

„Annak a valószínűsége, hogy a Trump-adminisztráció kivonul a nukleáris megállapodásból, 90 százalék. Ez pedig 180 napon belül szankciókat von maga után, ezt azonban a piacok még nem árazták be” – mondta Fereidun Fesharak, a Facts Global Energy vezető elemzője, aki mellesleg az iráni miniszterelnök energetikai tanácsadója volt a ’70-es években.

„A 80 dolláros hordónkénti olajár mindazonáltal geopolitikai feszültségek hiányában is esedékes, mégpedig néhány hónapon belül” – tette hozzá Fesharaki. „Szaúd-Arábia legalábbis nagyon erre törekszik. Az Irán és Venezuela elleni szankciók növelik majd a nyomást, ami azt jelentheti, hogy az OPEC-nek mérsékelnie kell a termeléscsökkentést.”

Forrás: CNBC

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás