Új vezért kapott a Volkswagen

Új vezérigazgató kinevezéséről és a vállalatvezetés átszervezéséről döntött csütörtökön a német Volkswagen csoport (VW) felügyelőbizottsága.

A járműgyártó társaság közleménye szerint a VW-t a 2015-ben kirobbant dízelbotrány óta irányító Matthias Müllert a csoport névadó márkájának eddigi igazgatója, Herbert Diess váltja a vezérigazgatói tisztségben, azonnali hatállyal.

A napok óta várt bejelentésről a német sajtóban megjelent elemzések szerint Matthias Müllerrel az lehetett a legnagyobb gond, hogy nem volt jó kommunikátor, több interjúban szerencsétlenül fogalmazott. A vállalatnál az a kifogás is hallható vele szemben, hogy a fáradtság jeleit mutatta.

Nagy érdeme, hogy átvezette a dízelbotrány legnehezebb szakaszán a világszerte csaknem 650 ezer embert foglalkoztató társaságot, amely így tavaly már minden korábbinál nagyobb 11,4 milliárd euró  nyereségre tett szert, és 10,74 millió – az egy évvel korábbinál 4,3 százalékkal több – eladott gyártmánnyal megerősítette pozícióját a világ legnagyobb járműgyártójaként.

A VW közleménye szerint Matthias Müller közös megegyezéssel távozik. A szakember nem csupán története legnagyobb válságában irányította sikeresen a vállalatot, hanem új alapokra helyezte, és a elindította “kulturális átalakulását” – hangsúlyozta a közlemény szerint Hans Dieter Pötsch, a felügyelőbizottság elnöke.

Herbert Diess a BMW-től érkezett a VW-hoz, röviddel a dízelbotrány előtt, így a kipufogógázt tisztító berendezés működtetése körüli csalásokban nem volt szerepe. Az osztrák szakembert az elemzésekben határozott menedzserként írják le. A VW közleményében idézett nyilatkozata szerint legfőbb célja, hogy a VW “felvegye a ritmust” az autóipar mélyreható átalakulásával, és meghatározó szereplő legyen az elektromobilitás, a digitalizáció és az új mobilitási szolgáltatások területén.

A nyilatkozat szerint egy sor további új vezetőt neveznek ki és átalakítják a vállalat irányítását. A különböző márkákat négy csoportba szervezik Volumen, Premium, Super Premium és Truck & Bus néven. Az átszervezés “karcsúsítja” a csoport vezetését, hozzájárul a “szinergiák következetes kihasználásához” és a döntéshozatal gyorsításához – áll a közleményben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A Balkán mészárosát élőben kapcsolták a Happy Televízióban

A háborús bűncselekmények miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok pénteken élő adásban jelentkezett be telefonon a szerbiai Happy Televízióban, ezért az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) úgy döntött, a következő egy hónap során felvételt készít az elítélt beszélgetéseiről.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás