Mattis: keressük a tényleges bizonyítékokat

„Úgy gondolom, hogy vegyifegyver-támadás történt Szíriában és keressük a tényleges bizonyítékokat” – jelentette ki James Mattis védelmi miniszter csütörtökön a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán. 

A  tárcavezető leszögezte: bármilyen amerikai katonai csapásnak célja a szíriai háború olyan mértékű „elszabadulásának” megelőzése, amelyben részt venne Oroszország, Irán, Törökország és mások is. Ugyanakkor hozzátette: az Egyesült Államok még nem hozott döntést a katonai csapásról.

James Mattis a képviselőházi bizottság előtt megvádolta Oroszországot, hogy „cinkos” a szíriai vegyifegyver-készlet megőrzésében. A miniszter hétfőn újságíróknak már utalt arra, hogy Moszkva 2013-ban – a Damaszkusszal kötött egyezség értelmében – kezességet vállalt a szíriai vegyifegyver-készlet megsemmisítéséért.

Az oroszok szerint a szíriai kormánynak már nincsenek vegyi fegyverei

James Mattis amerikai védelmi miniszter (b) és Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke az amerikai fegyveres erők felügyeletének bizottsága előtti meghallgatásukon a washingtoni törvényhozás épületében a Capitoliumban 2018. április 12-én. A katonai vezetőket az állítólagos dúmai vegyi támadásra adható válaszlépésekkel kapcsolatban hallgatják meg. (MTI/EPA/Shawn Thew)

James Mattis amerikai védelmi miniszter (b) és Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke az amerikai fegyveres erők felügyeletének bizottsága előtti meghallgatásukon a washingtoni törvényhozás épületében a Capitoliumban 2018. április 12-én. A katonai vezetőket az állítólagos dúmai vegyi támadásra adható válaszlépésekkel kapcsolatban hallgatják meg. (MTI/EPA/Shawn Thew)

A miniszter szerint a nemzetbiztonsági tanács még a nap folyamán tárgyal minderről. Miközben – az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint – Washington a szír partok közelébe rendelte a Donald Cook rombolóhajót, fedélzetén 60 darab Tomahawk robotrepülőgéppel és útban van Szíria felé a Harry Truman repülőgép-hordozó anyahajó is, Donald Trump elnök csütörtök reggeli Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy a Szíria elleni csapás időzítése nincs eldöntve.

„Soha nem mondtam, mikor kerül sor a Szíria elleni támadásra. Lehet, hogy nagyon hamar, lehet, hogy egyáltalán nem hamar” – fogalmazott a mikroblog-bejegyzésben. Később az elnök újságírókkal közölte: csütörtökön „egy sor megbeszélést tartunk Szíriáról, majd meglátjuk, mi lesz.” Hozzátette: „elég gyorsan kell döntést hoznunk”.

Paul Ryan, a képviselőház elnöke, szintén újságíróknak kijelentette: az Egyesült Államoknak kötelessége a Szíriának adandó nemzetközi válasz irányítása és Donald Trump elnöknek megvan a felhatalmazása a katonai erő alkalmazására, nincs szükség hozzá a törvényhozás hozzájárulására.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »