Ismét Szaúd-Arábiára lőttek ki rakétákat a jemeni lázadók

A jemeni síita lázadók több ballisztikus rakétát is kilőttek szerdán különböző szaúd-arábiai célpontokra. A szaúdi légvédelem az egyik rakétát Rijád felett lőtte le – közölte az al-Arabíja pánarab hírtelevízió, miután három robbanás zaját lehetett hallani a szunnita királyság fővárosában.

A Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy Rijád belvárosa felett füstfelhőt lehetett látni. Károkról egyelőre nem tudni.

A jemeni síita húszi lázadók szócsövének számító Maszirah tévécsatorna szerint több Burkán 2 típusú ballisztikus rakétát is kilőttek a szaúdi fővárosra, többek között csapást mérve a szaúdi védelmi tárca rijádi épülete ellen.

Szaúdi közlések szerint a déli Nadzsrán városa felett is lelőttek rakétát. A síita felkelőcsoport korábban közölte, hogy a szaúdi állami olajvállalat, az Aramco egyik létesítménye ellen indítottak csapást. A szaúdi cég azt állította: létesítményei „rendesen és biztonságosan” üzemelnek.

A szaúdi hatóságok továbbá közölték, hogy egy másik, a déli fekvésű Kízán városa ellen kilőtt ballisztikus rakétát is elfogtak.

A nap folyamán a szaúdi hadsereg lelőtt egy drónt is a jemeni határ közelében fekvő Abha városának nemzetközi repülőtere felett. A hatóságok szerint a drónt jemeni húszi lázadók irányították, de a légiközlekedést nem befolyásolta az incidens.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán által támogatott húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

Az elmúlt hónapokban többször előfordult, hogy a jemeni húszi lázadók rakétákkal lőttek szaúdi célpontokat, és a rijádi reptér ellen is hajtottak már végre támadást. Öt hónap leforgása alatt négy rakétatámadás érte a szaúdi fővárost, de egyiknek sem volt halálos áldozata. Rijád és Washington is azzal vádolta Iránt, hogy rakétákkal fegyverzi fel a jemeni síita lázadókat, amit Teherán tagadott.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ/Kitekintő

Friss hírek