Teljesen átalakult az Európába irányuló migráció

Csökkent tavaly az Európába érkező menekültek és migránsok száma, bizonyos esetekben azonban nőttek a rájuk leselkedő veszélyek – derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerdán ismertetett jelentéséből, amely szerint megváltozott a kontinens felé irányuló migráció.

A The Desperate Journeys című jelentésében a szervezet kiemelte például, hogy 2017 júliusa óta drasztikusan csökkent az Olaszországba tengeren át, főként Líbiából érkező migránsok száma. Ez a folyamat 2018 első három hónapjában is folytatódott, 74 százalékos mérséklődést jeleztek a tavalyi évhez képest.

Ugyanakkor az olasz partokhoz vezető út egyre veszélyesebb, a Líbiából átkelők közül minden tizennegyedik ember vesztette életét az idei első negyedévben az előző év azonos időszakában jelzett minden huszonkilencedikhez képest. Az UNHCR emellett felhívta a figyelmet a Líbiából újonnan érkezők rossz egészségi állapotára: egyre többen érkeznek rendkívül legyengülve, lefogyva.

Bár a Földközi-tengeren át Európába tartók száma a 2016-os szint alatt maradt tavaly, az UNHCR jelentése szerint 2017 második felében emelkedés volt megfigyelhető a Spanyolországba és Görögországba érkezők számában. Tavaly 28 ezerrel mentek többen Spanyolországba, mint tavalyelőtt, ami 101 százalékos növekedést jelent. Az idei év első három hónapjában is folytatódott ez a trend, 13 százalékos növekedést mutatva 2017-hez képest. Sok a marokkói és az algériai migráns.

Motril, 2018. március 28. Fekete-afrikai migránsok érkeznek a dél-spanyolországi Motril kikötõjébe 2018. március 28-án. A spanyol haditengerészet 34, Spanyolországba tartó afrikai illegális bevándorlót mentett ki egy kis hajóról. (MTI/EPA/Miguel Paquet)

Motril, 2018. március 28.
Fekete-afrikai migránsok érkeznek a dél-spanyolországi Motril kikötőjébe 2018. március 28-án. A spanyol haditengerészet 34, Spanyolországba tartó afrikai illegális bevándorlót mentett ki egy kis hajóról. (MTI/EPA/Miguel Paquet)

Görögországban tavaly összességében csökkent a tengeren át érkezők száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva, de 2017 májusa és decembere között 33 százalékos növekedést jelentettek: 24 600-an érkeztek a 2016 azonos időszakában jelzett 18 300-hoz képest, a legtöbben Szíriából, Irakból és Afganisztánból.

A Menekültügyi Főbiztosság kitért a jelentésben arra is, hogy a magyar határon bevezetett szigorítások miatt sok menekült és migráns alternatív útvonalat keresett Európába, és megy például Szerbiából Romániába vagy Görögországból Albánián, Montenegrón és Bosznia-Hercegovinán át Horvátországba.

Pascale Moreau, az UNHCR európai irodájának igazgatója szerint az Európába és Európán át vezető út továbbra is veszélyeket rejt magában. A szervezet kiemelte, hogy a menekülteket és a migránsokat sokszor bántalmazzák és kényszerítik az emberkereskedők és -csempészek, valamint a fegyveres csoportok, amelyekkel az Európába vezető utakon találkoznak.

2017-ben 17 ezer, kísérő nélküli gyerek érte el Európát. A legtöbben a tengeren át érkeztek, Olaszországba, ahol az összes menekült és migráns 13 százalékát tették ki. Ez megegyezik a 2016-os trendekkel.

Az UNHCR kitért arra is, hogy a tavalyelőttihez képest 54 százalékkal nőtt az Európába letelepítettek száma. A 26 400 menekült túlnyomó része – 84 százaléka – Törökországból, Libanonból és Jordániából átvett szíriai volt, és közülük a legtöbbet az Egyesült Királyság, Svédország és Németország vett át.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek