Nem véletlenül zuhant le 2010-ben a lengyel államfő gépe

A szmolenszki légikatasztrófát nem a pilóták hibája, hanem egy sor szándékos, egyebek között a gép oroszországi javításakor tett intézkedés, végül a levegőben történt robbanás okozta – áll abban az időközi műszaki jelentésben, melyet szerdán hozott nyilvánosságra Varsóban a lengyel minisztériumi vizsgálóbizottság.

A dokumentumot a PAP hírügynökség tette közzé azzal párhuzamosan, hogy az Antoni Macierewicz volt nemzetvédelmi miniszter vezette bizottság megkezdte a vizsgálat eddigi eredményeinek ismertetését. A zárójelentés Macierewicz szerint megközelítőleg egy év múlva várható. 

Az ismertetett dokumentumban semmissé nyilvánítják a 2010-2011-ben működő, Jerzy Miller akkori belügyminiszter vezette lengyel bizottság jelentését, amely eddig hivatalos lengyel álláspontnak számított, és amely a lengyel pilótákat is felelőssé tette a katasztrófáért. Macierewicz szerint a Miller-jelentés politikai nyomásgyakorlás hatására készült. Aláhúzta: a zárójelentés elkészítéséig nem fogalmazzák meg a lengyel állam újabb hivatalos álláspontját.

A szerdai jelentés szerint a gép bal szárnya a szmolenszki repülőtér előtt mintegy 900 méterrel felrobbant, és még a föld felett robbant fel a gép törzse is, így nem egy nyírfával való ütközéskor rongálódott meg, ami az orosz vizsgálóbizottság 2011-es jelentése szerint a katasztrófát okozta.

Lech Kaczynski volt lengyel elnök és felesége, Maria Kaczynska szarkofágja a krakkói királyi várban, a Wawel székesegyház kriptájában a házaspár halálát okozó repülőszerencsétlenség nyolcadik évfordulójának alkalmából 2018. április 10-én. A házaspárt és 94 másik embert – köztük az állami szféra és a hadsereg több vezető személyiségét – szállító repülőgép 2010. április 10-én zuhant le az oroszországi Szmolenszk közelében. (MTI/EPA/Jacek Bednarczyk)

Lech Kaczynski volt lengyel elnök és felesége, Maria Kaczynska szarkofágja a krakkói királyi várban, a Wawel székesegyház kriptájában a házaspár halálát okozó repülőszerencsétlenség nyolcadik évfordulójának alkalmából 2018. április 10-én. A házaspárt és 94 másik embert – köztük az állami szféra és a hadsereg több vezető személyiségét – szállító repülőgép 2010. április 10-én zuhant le az oroszországi Szmolenszk közelében. (MTI/EPA/Jacek Bednarczyk)

A 2010. április 4-én lezuhant lengyel kormánygépen utazott Lech Kaczyinski államfő, valamint a teljes lengyel vezérkar: az utasok között volt Franciszek Gagor vezérkari főnök, Tadeusz Buk a szárazföldi erők parancsnoka, Andrzej Karweta altengernagy, a haditengerészet parancsnoka, Vladimir Potasinski, a lengyel különleges erők vezetője, a lengyel hadsereg műveleti parancsnoka Bronislaw Kwiatkowski, és a légierő főnöke, Andrzej Blasik is.

A tábornokok mellett életét vesztette a helyettes védelmi miniszter, Stanislaw Komorowski is, így a lengyel hadsereg egy pillanat alatt elveszítette teljes vezetését. A légikatasztrófát senki nem élte túl.

Megtalálták Kaczynski holttestét

A Macierewicz-bizottság szerint a katasztrófát „egy sor tudatos lépés” okozta, köztük felsorolják a gép oroszországi javítását, a lengyel küldöttség útja megszervezésének a módját, a gép „tudatosan téves irányítását” az orosz légiirányítók részéről, majd a gép meghibásodásait és felrobbanását.

A robbanásra a bizottság szerint a gép több tízezer roncsdarabra való szétesése, és az áldozatokon kimutatott sérülések vallanak, valamint az, hogy a lezuhant gép nem vájt ki mély krátert. Rámutattak: a robbanást nem vonta kétségbe az Oroszországi Föderáció Államközi Légügyi Bizottságának (MAK) 2011 augusztusában ismertetett jelentése sem, amely viszont az üzemanyagtartályban bekövetkezett úgynevezett hidraulikus lökéssel magyarázta ezt.

Macierewicz a konferencián kétségtelennek nevezte, hogy robbanás történt, elmondta viszont: még vizsgálják, mi okozta ezt, „hol helyezhették el esetleg a robbanóanyagot”. A bizottság szakértői elmondták: az üzemanyag esetleges belobbanása okozta robbanás másfajta károkat okozott volna, mint amilyeneket adott esetben észleltek, és másképpen néznének ki a roncsok a földnek ütközéskor történt robbanás után is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A konferencián Frank Taylor brit légiforgalmi szakértő rámutatott: a lengyel pilóták hibáját kiemelő orosz bizottság vizsgálata hiányos volt, többek között nem állították össze a gépet, ami az ilyen vizsgálatok nélkülözhetetlen része. Macierewicz közölte: a továbbra is Oroszországban tartott géproncs összeállítását egy virtuális modellel helyettesítik, ezen jelenleg az amerikai Nemzeti Légiforgalmi Kutatóközpontban (NIAR) dolgoznak.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »