Törökország támogatná a békefenntartó missziót Ukrajnában, a helyiek inkább felvonulnak

Törökország támogatja, hogy az ENSZ békefenntartókat küldjön a Donyeck-medencébe, és kész is részt venni egy ilyen misszióban – közölte hétfőn az ukrán elnöki hivatal Petro Porosenko államfő isztambuli látogatásának eredményeiről beszámolva.

A kijevi közlemény szerint Porosenko hétfőn megbeszéléseket folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel és Mevlüt Cavusoglu külügyminiszterrel. A találkozókon részt vett Pavlo Klimin ukrán külügyminiszter és Kosztyantin Jeliszejev, az elnöki hivatal helyettes vezetője is.

A találkozókon mindkét ország képviselői elítélték, hogy vegyi fegyvert vetettek be a szíriai kormányerők a lázadók ellenőrzése alatti Dúma város lakossága ellen április 7-én. Damaszkusz ugyanakkor tagadja, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege vegyi támadást hajtott volna végre a kelet-gútai város ellen.

A kelet-ukrajnai ENSZ-békefenntartást illetően Moszkva álláspontja nem egyezik Kijevével – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Oroszország ugyanis azt szeretné, ha a kéksisakosok csak a frontvonal mentén lennének jelen, és feladatuk kizárólag a fegyvertelen EBESZ-megfigyelők biztonságának szavatolására terjedne ki.

Kijev ezzel szemben azt szeretné elérni, hogy az ENSZ-békefenntartók mandátuma kiterjedne a Donyeck-medence – hivatalos ukrán megfogalmazás szerint – megszállt területeinek teljes egészére, beleértve az Ukrajna által jelenleg nem ellenőrzött orosz-ukrán határszakaszt is.

A helyi lakosok véleményéről viszont nem sokat hallani a hivatalos nyilatkozatokban, így ők az utcára vonultak a Donyecki Népköztársaság kikiáltásának negyedik évfordulója alkalmából.
Helyi lakosok vonulnak a Donyecki Népköztársaság zászlóival Donyeck belvárosában 2018. április 7-én, az önhatalmúlag kikiáltott Donecki Népköztársaság megalapításának negyedik évfordulóján. EPA/ALEXANDER ERMOCHENKO

Helyi lakosok vonulnak a Donyecki Népköztársaság zászlóival Donyeck belvárosában 2018. április 7-én, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság megalapításának negyedik évfordulóján. EPA/ALEXANDER ERMOCHENKO

Kijev emellett azon az állásponton van, hogy Oroszország – mint a konfliktusban érintett fél – nem vehet részt a békefenntartó misszióban. Moszkva továbbra is tagadja, hogy orosz katonák lennének a Donyeck-medencében, valamint azt is, hogy támogatja a kelet-ukrajnai szakadárokat. 

Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkár – aki jelenleg Porosenko elnök egyik tanácsadója – a februárban tartott müncheni biztonságpolitikai konferenciára készített jelentésében azt írta, hogy legalább 20 ezer – nem NATO-tagállamok által küldött – kéksisakos katonára és négyezer rendőrre lenne szükség a válság rendezéséhez a Donyeck-medencében.

Forrás: MTI / EPA

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyra becsült brit politikusok újabb Brexit népszavazáshoz kérnek időt az EU-tól

Súlyos bírálatokkal illette szerdán több egykori brit miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes azokat, akik különböző ígéretekkel vázoltak fel vonzó jövőt a választóknak a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakra. Közös írásukban újabb népszavazást tartottak szükségesnek az uniós tagságról, és azt kérték az EU-országoktól, hogy biztosítsanak ehhez elégséges időt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás