Mérgesedik az orosz-amerikai viszony, Putyin belső köreit érintik a szankciók

A Politico című lap feltérképezte, hogy kik is azok az orosz oligarchák, akiket a péntek reggel bejelentett szankciók sújtanak. Viktor Vekszelberg például jelen volt Donald Trump elnöki beiktatásán Washingtonban, Kirill Samalov pedig 2013-ban feleségül vette Vlagyimir Putyin lányát.

Az amerikai pénzügyminisztérium által bejelentett büntető intézkedések hét oligarchát, tizenkét általuk tulajdonolt vagy ellenőrzött vállalatot, állami fegyverkereskedő cégeket, egy bankot és tizenhét kormányzati tisztségviselőt érintenek.

Az érintett oligarchák között van például Oleg Gyeripaszka alumíniumipari mágnás, vagy Szulejman Kerimov képviselő és üzletember, akinek családjáé Oroszország legnagyobb aranykitermelő cége, a Polyus.  A szankciók – elemzők szerint – érzékenyen érinthetik az orosz gazdaság egyes ágazatait, elsősorban a pénzügyi és az energetikai szektorokat.

  • Oroszország ezúttal nem csak ellenszankciókkal válaszol
Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter máris bejelentette, hogy többlettámogatást fognak kapni az új amerikai szankciók által sújtott orosz állami vállalatok. Közölte továbbá, hogy a szankciós listán szereplő orosz vállalatokkal való együttműködést megtagadó cégekkel szemben büntetőintézkedéseket fognak bevezetni.

A szankciók bejelentése után nem sokkal a Fehér Ház közleményt adott ki „Donald Trump elnök ellenáll Oroszország kártékony tevékenységének” címmel. Dicsérte a szankciókat Marco Rubio, floridai republikánus szenátor, aki leszögezte: „ezek az új szankciók egyértelmű üzenetet küldenek a Vlagyimir Putyinnak arról, hogy Ukrajna jogtalan megszállása, az Aszad-rezsim háborús bűncselekményeinek támogatása, a nyugati demokráciák aláásására irányuló kísérletek és a rosszindulatú kibertámadások további komoly következményekkel járnak a számára és az őt támogatóknak”.

A szentpétervári amerikai konzulátus munkatársai leveszik az amerikai zászlót 2018. március 31-én. Az amerikai szankciókra válaszul Oroszország 60 amerikai diplomatát utasított ki és a szentpétervári konzulátus bezárásáról döntött. Az orosz hatóságok két napot adtak az épület teljes kiürítésére. EPA/ANATOLY MALTSEV

A szentpétervári amerikai konzulátus munkatársai leveszik az amerikai zászlót 2018. március 31-én. Az amerikai szankciókra válaszul Oroszország 60 amerikai diplomatát utasított ki és a szentpétervári konzulátus bezárásáról döntött. Az orosz hatóságok két napot adtak az épület teljes kiürítésére. EPA/ANATOLY MALTSEV

A Politico című lap közben feltérképezte, hogy kik is azok az orosz oligarchák, akiket a péntek reggel bejelentett szankciók sújtanak. „Putyin belső köreit” érintik a büntető szankciók – állapította meg a lap.

Oleg Gyeripaszka milliárdosról például megemlítette, hogy ő az, aki kapcsolatban állt Paul Manafort lobbistával és tanácsadóval, Donald Trump elnökválasztási kampányának első menedzserével. Szulejman Kerimovot a Politico az orosz elnök egyik legfontosabb tanácsadójaként azonosította, Viktor Vekszelbergről pedig megemlítette, hogy jelen volt Donald Trump elnöki beiktatásán Washingtonban. Vekszelberget egyébként a Forbes magazin Oroszország kilencedik leggazdagabb embereként rangsorolta.

A Politico kiemelte még Kirill Samalovot, aki 2013-ban feleségül vette Putyin lányát, valamint Alekszandr Torsint, az Orosz Föderáció jegybankjának kormányzó-helyettesét, aki ellen vizsgálat folyik az Egyesült Államokban, mert a gyanú szerint pénzt adott az Amerikai Országos Fegyver Szövetségnek, hogy így támogassa közvetve Donald Trump választási kampányát.

Az orosz külügyminisztérium kemény választ ígér

Az amerikai sajtó az Interfax orosz hírügynökségre hivatkozva jelentette, hogy a washingtoni orosz nagykövetség álláspontja szerint az új szankciók elrendelése súlyos hiba, az újabb lépést jelent az üzleti élet és a világgazdaság szabadságának lerombolása felé.

Washingtonnak ideje megszabadulnia attól az illúziótól, hogy Oroszországgal a szankciók nyelvén lehet beszélni – szögezte le péntek este nyilvánosságra hozott állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium.

Az orosz külügyi tárca emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok 2011 óta több mint ötven alkalommal próbált meg szankciók révén eredménytelenül nyomást gyakorolni Oroszországra. Ezek a vízumkiadás megtagadásától az orosz üzleti kintlévőségek befagyasztását kilátásba helyező fenyegetésekig terjedtek, „elfeledve, hogy a magántulajdon és az idegen pénz elvételét rablásnak nevezik”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »