Hamarosan kivonulhat Szíriából az amerikai hadsereg

Donald Trump amerikai elnök komolyan fontolgatja az amerikai csapatkivonást Szíriából, s hamarosan dönteni fog a polgárháború tépázta országnak juttatott támogatás csökkentéséről is. Ezt ő maga jelentette ki kedden Washingtonban a balti országok, Észtország, Lettország és Litvánia államfőivel tartott közös sajtótájékoztatóján.

„Elsődleges küldetésünk az volt, hogy megszabaduljunk az Iszlám Állam terrorszervezettől” – hangsúlyozta Trump. Hozzátette: ezt a feladatot már majdnem sikerült teljesíteni, s nagyon hamar másokkal egyeztetve dönteni fogunk arról, hogyan legyen tovább.

Trump a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az idei év elejéig bezárólag az elmúlt 17 évben az Egyesült Államok 7 ezer milliárd dollárt költött a Közel-Keletre. Mint mondta, a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyai és a washingtoni Pentagon épülete ellen elkövetett 2001. szeptember 11-ei terrortámadások arra bírták rá az országot, hogy erőszakos és fenyegető csoportokat győzzön le a Közel-Keleten és Ázsiában. „Gondoljanak csak bele – 7 ezer milliárd dollár 17 évre számítva. Semmit, de semmit nem kaptunk vissza, csak halált és pusztítást. Ez szörnyű. Itt az idő” – fogalmazott Trump.

Ki akarok vonulni Szíriából. Haza akarom hozni a csapatainkat”

– hangoztatta az amerikai elnök. Az Egyesült Államok mintegy 2000 fős katonai kontingenst tart Szíriában.

Brett McGurk, a szélsőségesek ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott ugyanakkor egy washingtoni fórumon elmondta: „Azért vagyunk Szíriában, hogy az Iszlám Állam ellen harcoljunk … ez a küldetésünk még nem ért véget, de be fogjuk fejezni”.

  • Korábban írtuk:

A balti államok elnökeivel tartott sajtókonferencián Trump szót ejtett Oroszországról is. „Úgy gondolom, nagyon jó kapcsolatunk lehetne Oroszországgal és (Vlagyimir) Putyin elnökkel, és ez egy nagyszerű dolog lenne. Ugyanakkor nagy a valószínűsége annak, hogy ez nem fog megtörténni. Ki tudja?” – fogalmazott Trump.

Egyidejűleg kiemelte Washington kemény fellépését Moszkvával szemben. „Senki sem volt keményebb Oroszországgal szemben, de a kibékülés Oroszországgal mégis jó dolog lenne”.

Az amerikai elnök a sajtókonferencián biztosította a balti országokat arról, hogy az Egyesült Államok „továbbra is erős, büszke, illetve hű barátja és szövetségese” a térségnek.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek