Az USA ellenőrzése alá vonná a vízumkérők közösségi oldalait

Az amerikai vízumért folyamodóknál várhatóan a közösségi médiában megjelent információkat is figyelembe veszik majd – erről küldte meg tervezetét pénteken az amerikai külügyminisztérium a Fehér Ház költségvetési hivatalának.

A tervezet, amely tükrözi Donald Trump elnök korábbi állásfoglalását, azt javasolja, hogy az amerikai hatóságok csaknem valamennyi, az Egyesült Államokba belépni szándékozóról gyűjtsenek adatokat a közösségi médiából is.

A külügyminisztérium tervei szerint az Egyesült Államokba bevándorló vagy nem-bevándorló vízumot kérők nagy részének a vízumkérő lapon öt évre visszamenőleg fel kell majd tüntetnie bármely közösségi médiában létrehozott fiókjának adatait. Az információkat a vízumkérő személy azonosítására és ellenőrzésére használják majd fel.

A tervezetet a Fehér Ház költségvetési hivatalának (OMB) kell jóváhagynia.
Social media

Tavaly májusban a külügyminisztérium már utasította az amerikai konzulátusokat világszerte arra, hogy amennyiben nemzetbiztonsági okokból szükségesnek látják, egy-egy vízumkérőről szerezzenek be információkat a közösségi média platformjairól is. Az információ gyűjtése azonban nem volt előfeltétele a vízum kiadásának, ezt a konzulátusok belátására bízták. A külügyminisztérium állásfoglalása szerint a szigorúbb ellenőrzés elsősorban azokra vonatkozik majd, akiknek esetében „indokoltan felmerül a részletesebb átvilágítás” terrorizmussal vagy más, az amerikai nemzetbiztonságot érintő kapcsolataik miatt, és ezért esetleg nem kaphatnak vízumot. A Fehér Ház hivatalának hatvan napon belül kell döntenie a külügyi javaslat elfogadásáról vagy elvetéséről.
A polgári szabadságjogokért küzdők csoportjai mélységesen elítélték a tervezetet, mondván az a magánszféra, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának súlyos megsértése. Hina Shamsi, az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniójának képviselője szerint: „Ha a tervezetet jóváhagyják, az emberek folyamatos félelemben élhetnek amiatt, hogy kormányzati hivatalnokok esetleg félreértelmezik, amit online felületeken leírnak és akár fel is használhatják ellenük. A Trump kabinet terrorista cselekmény fogalma sem egyértelmű, nem ördögtől való a feltételezés, hogy ezt a terminust olyan bevándorlók diszkriminálására is felhasználhatják, akik semmi rosszat nem tettek – adott hangot aggodalmának Shamsi.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: BBC és MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »