Moratórium alatt a szerb kormányátalakítás

Nem lesz kormányátalakítás Szerbiában mindaddig, amíg nem rendeződik a helyzet Koszovóban – jelentette ki Ana Brnabic miniszterelnök.

A kormányátalakítás kérdésével mintegy két hete kezdtek el foglalkozni a szerbiai újságok. Akkor a miniszterelnök azt mondta, hogy a kormány nem tud csapatként működni, így pedig nem tud eredményeket felmutatni, ezért át kell alakítani, de szükség esetén akár ő maga is lemond.

A főként az Aleksandar Vucic által vezetett Szerb Haladó Párt (SNS), valamint koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) tagjaiból álló kormányt a párton kívüli Ana Brnabic vezeti tavaly június óta. Akkor mondott le ugyanis a kormányfői tisztségről Aleksandar Vucic, hogy átvehesse az államfői funkciót.

Aleksandar Vucic szerb államfő (b) fogadja Federica Mogherinit, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét Belgrádban 2018. március 27-én, egy nappal az után, hogy a koszovói rendőrség őrizetbe vette, majd kiutasította az országból Marko Djuricot, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának a vezetőjét. A koszovói szerb képviselők válaszul bejelentették Vucicnak, hogy kilépnek a pristinai kormánykoalícióból. (MTI/EPA/Andrej Cukic)

Aleksandar Vucic szerb államfő (b) fogadja Federica Mogherinit, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét Belgrádban 2018. március 27-én, egy nappal az után, hogy a koszovói rendőrség őrizetbe vette, majd kiutasította az országból Marko Djuricot, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának a vezetőjét. A koszovói szerb képviselők válaszul bejelentették Vucicnak, hogy kilépnek a pristinai kormánykoalícióból. (MTI/EPA/Andrej Cukic)

A belgrádi lapok szerint egy lehetséges kormányátalakítás alkalmával várhatóan lecserélik az építésügyi, a gazdasági, a munkaügyi, a művelődési, az egészségügyi, a környezetvédelmi, a mezőgazdasági, a sportügyi és a pénzügyminisztert is.
A kormányátalakítás azonban egyelőre késlekedik, mert a miniszterelnök szerint most sokkal fontosabb, hogy rendeződjön a Belgrád és Pristina közötti helyzet. 

Hétfőn a koszovói hatóságok letartóztatták, majd kiutasították Koszovóból Marko Djuricot, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetőjét. Ezután a szerb kisebbségi képviselők kiléptek a koszovói kormányból. A helyzet azóta sem rendeződött, beszámolók szerint a feszültség továbbra is tapintható a szerbek és az albánok között. Aleksandar Vucic szerb államfő korábban kijelentette: kivezényelhette volna a szerb katonaságot a koszovói határra, de inkább a békés megoldást választotta.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, továbbra is déli tartományának tekinti a túlnyomó többségében albánok lakta területet.

A hétvégi sajtóban megjelent ellenzéki kommentárok szerint a koszovói támadást maga Aleksandar Vucic rendelte el, hogy elterelje a figyelmet a szerb belpolitikai gondokról, például éppen a kormánytagok közötti feszültségekről vagy arról, hogy a belgrádi önkormányzati választás után majdnem egy hónappal még mindig nem lehet tudni, ki lesz a szerb főváros új, a Szerb Haladó Párthoz tartozó polgármestere. Olyan elképzelés is napvilágot látott, amely szerint a szerb és a koszovói államfő közösen készítette elő Marko Djuric letartóztatását, hogy erre, illetve a kialakult helyzetre hivatkozva a két fél kiléphessen a Belgrád és Pristina között 2013-ban megkezdett brüsszeli párbeszédből, és egyik fél számára se legyen az európai uniós tagság feltétele a kapcsolat rendezése.

  • Kapcsolódó cikkeink:

 

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »