Teljes fúzióról tárgyal a Renault-Nissan csoport

Teljes fúzióról folytat egyeztetést az egymással szoros technológiai együttműködést folytató Renault és Nissan autógyár a Bloomberg üzleti hírügynökség csütörtökön megjelent beszámolója szerint. 

A fúzióval létrejövő autóipari konszern élén a Renault és a Nissan vezérigazgatói posztját párhuzamosan betöltő és az egyesülést erősen szorgalmazó Carlos Ghosn állna. Az egyesülés legnagyobb akadálya a Renault irányításába beleszólási jogot biztosító francia állami tulajdonrész.

A francia pénzügyminisztérium és a Renault egyaránt elzárkózott a Bloomberg értesülésének a kommentálásától, a Nissan szóvivője pedig kijelentette, hogy nem foglalkoznak híresztelések és találgatások kommentálásával.

Carlos Ghosn már februárban jelezte egy beszédében, hogy szándékában állt a két vállalat közötti együttműködést “vissza nem fordíthatóvá” tenni, márciusban pedig médiaértesülések jelentek meg arról, hogy Carlos Ghosn a francia állam tulajdonrészének a kivásárlását igyekszik elérni. Ez utóbbit azonban mindkét érintett fél spekulációnak minősítette.

Carlos Ghosn, a Renault-Nissan-Mitsubishi csoport elnök-vezérigazgatója a 48. Világgazdasági Fórum megnyitóján Davosban, Svájcban 2018. január 23-án.   EPA/GIAN EHRENZELLER

Carlos Ghosn, a Renault-Nissan-Mitsubishi csoport elnök-vezérigazgatója a 48. Világgazdasági Fórum megnyitóján Davosban, Svájcban 2018. január 23-án. EPA/GIAN EHRENZELLER

A Renault és a Nissan 1999 óta folytat együttműködést a beszállítói lánc optimalizálásában és technikai fejlesztésekben. Az együttműködés kölcsönös részvénytulajdonnal van megerősítve: a Renault 43 százalékos Nissan-részesedéssel rendelkezik, a Nissan pedig 15 százalékos Renault pakettet tudhat magáénak. Csakhogy a Renaultban a francia államnak is van egy 15 százalékos, a cég működésébe beleszólást biztosító pakettje – élve ezzel a lehetőséggel legutóbb például jelentős mértékben megkurtította Carlos Ghosn javadalmazását a francia állam.

Az autógyárak fúziójával a Nissan ellenőrzése alatt álló Mitsubishi autógyárat is beszámítva a világ legnagyobb autóipari csoportja jönne létre – ha a Volkswagen konszernről leszámítjuk annak haszongépjármű gyártó érdekeltségeit, a MAN és Scania cégeket. Tavaly a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség 10,6 millió, a Volkswagen konszern 10,7 millió járművet gyártott.

A Renault és a Nissan autógyárak együttes piaci tőkeértéke a tőzsdén több mint 60 milliárd euró. A fúziós értesülés hatására a Renault részvénye több mint nyolc százalékkal, egy évtizede a legmagasabb szintre erősödött a párizsi tőzsdén, majd az árfolyamnyereség később öt százalékra mérséklődött. A tokiói tőzsde már zárva tartott a hír megjelenésekor.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás