A jobbközép és az M5S elosztották egymás közt az új olasz parlament elnöki tisztségeit

Maria Elisabetta Alberti Casellatit, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) politikusát választották meg szombaton a római szenátus új elnökének, miközben a képviselőház elnöki székét Roberto Fico, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa szerezte meg.

A március eleji parlamenti választásokon győztes erők közötti megállapodás értelmében az új római parlament két házának elnöki tisztségeit a jobbközép és az M5S osztotta el egymás között. A választásokon pártként legtöbb szavazatot (több mint 32 százalékot) szerzett M5S a képviselőház elnöki székére pályázott, és ezt a választásokon legtöbb szavazatot (több mint 37 százalékot) szerző jobbközép koalíció is támogatta. Így az alsóház új elnöke Roberto Fico, az M5S politikusa lett.

A pénteken először összeülő római parlament az egymás utáni negyedik voksoláson választotta meg Ficót. A 44 éves politikus a 2000-es évek közepétől aktív szerepet tölt be az M5S mozgalmának kiépítésében, majd párttá alakításában. Az utóbbi öt évben az olasz közmédiát ellenőrző parlamenti bizottság M5S-tagja volt.

A képviselőház elnöki tisztségéért cserébe az M5S a jobbközépnek adta át a szenátus vezetését. Maria Elisabetta Alberti Casellatit a harmadik szavazási körben választották meg, ezáltal ő lett az olasz szenátus első női elnöke. A Forza Italia 62 éves politikusa 1994 óta a párt tagja, ismert olasz ügyvéd, a 2008-2011 közötti Berlusconi-kormányban igazságügyi államtitkár volt.

Elemzők szerint a parlament elnöki tisztségeinek könnyű elosztása arra utal, hogy a választásokon győztes  jobbközép koalíció és az M5S a kormányzást is megosztja majd egymással. A választásokon vesztes és a parlamenti elnöki helyekből is kimaradó balközép Demokrata Párt (PD) máris „Grillusconi” korszakról, vagyis az M5S-t alapító Beppe Grillo és a jobbközép Silvio Berlusconi közötti politikai egyezségről beszél.

A jobbközépet valójában Matteo Salvini, a Liga vezetője irányítja, aki az FI-nek engedte át a szenátus elnöki székét. Ez arra enged következtetni, hogy Salvini a Ligának még ennél is többet szeretni elérni a kormányalakítási egyeztetéseken, amelyek már nagyban zajlanak.

Sajtóértesülések szerint a „hatalomelosztás” az M5S és a Liga között zajlik, Silvio Berlusconi háttérbe szorításával, ami nem kis feszültséget okoz a jobbközép koalícióban.

A hivatalos kormányalakítási konzultációt Sergio Mattarella államfő húsvét után indítja el.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »