Irakban is megindult a kurdok elleni török hadművelet

Új katonai állás kialakításába kezdett a kurdok lakta Észak-Irakban a török hadsereg, a török katonák pár napja nyomultak be a területre – közölte az egyik helyi település, Szuran polgármestere, Karmandzs Ezzat csütörtökön a dpa német hírügynökséggel.

Ezen a vidéken, a török és az iráni határ közelében van a Törökország által terrorista szervezetnek tartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fellegvára. Török részről egyelőre nem reagáltak a katonai állás kialakításáról szóló hírre, az Anadolu török hírügynökség viszont csütörtökön arról tudósított, hogy török szárazföldi erők és harci repülők a PKK állásait támadták Észak-Irakban.

A török államfő hétfőn kilátásba helyezte a Szíria észak-nyugati részén zajló török műveletek egészen Észak-Irakig való kiterjesztését. Recep Tayyip Erdogan úgy fogalmazott, ha szükséges, tartósan ellenőrzésük alá vonják a Kurdisztáni Munkáspárt „terrortáborait”. A török katonák Szíriában a PKK-val szövetséges Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia ellen harcolnak.

A török hadseregnek már van egy támaszpontja az Irak északi részén lévő autonóm kurd vidéken, Basika közelében. A török katonák korábban helyi szunnita erőket képeztek ki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcra és támogatták az iraki kurd fegyvereseket (pesmerga) is.

Az iraki központi kormány a török egységek kivonását követeli.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek