Forgalom alapján adóztatná az EB az internetes óriáscégeket

Az Európai Bizottság szerdán bemutatta javaslatait az információtechnológiai nagyvállalatok megadóztatására, és átmenetileg – amíg nem sikerül átfogó megoldást találni a kérdésre – 3 százalékos adót vetne ki az érintett cégek éves forgalmára. 

A tervezet értelmében az új adót csak a világszinten 750 millió eurós, az Európai Unióban pedig legalább 50 millió eurós bevételt elérő vállalatokra vetnék ki. A cégeknek azon bevételeik után kellene adózniuk, amelyek például online hirdetőfelületek vagy a felhasználók által nyújtott információkból előállított adatok értékesítéséből, illetve digitális közvetítő tevékenységekből származnak.

Az Európai Bizottság adatai szerint a nagy digitális vállalatok átlagosan mindössze 9,5% adót fizetnek jelenleg, míg a hagyományos cégeknél ugyanez az arány 23.2%-os.

Bizottsági becslések szerint 3 százalékos adó esetén évente mintegy ötmilliárd euró adóbevétel keletkezne az EU-ban. Az adót a felhasználók tartózkodási helye szerinti uniós tagállam szedné be. A brüsszeli testület tájékoztatása szerint ez a szabályozás pusztán ideiglenes jellegű lenne, amíg nem sikerül átfogó megoldást találni arra, hogy a digitális cégek ott adózzanak, ahol a nyereségük keletkezik, ne csak ott, ahol a központjuk van.

A tervezet szerint hosszabb távon azoknak a digitális cégeknek kellene adózniuk, amelyeknél az alábbi kritériumok legalább egyike teljesül az adott évben:
– egy EU-s országban éves árbevétele meghaladja a 7 millió eurót
– egy adóévben legalább 100.000 felhasználója van
– egy adóévben a cég legalább 3000 digitális szolgáltatásokra vonatkozó szerződést kötött üzleti felhasználókkal.

A javaslat elfogadásához az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács egyhangú döntésére és az Európai Parlament jóváhagyására is szükség van, sajtóhírek szerint azonban közel sincs egyetértés a kérdésben az EU országai között.

A tervezet támogatói szerint a digitális nagyvállalatok hatalmas nyereséget termelnek az EU-ban, mégis jóval kevesebb adót fizetnek a hagyományos cégeknél, az ellenzők szerint viszont egy globális megoldásra lenne szükség, az önálló uniós lépések csak elmérgesíthetik a viszonyt Washingtonnal.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »