Tillerson megszólalt a menesztése kapcsán

A Donald Trump elnök által kedden  menesztett Rex Tillerson külügyminiszter  a minisztériumban tartott tájékoztatón jelentette be, hogy megbízatása március 31-én ér véget, és fontosnak tartja a gördülékeny átmeneti időszakot az új miniszter beiktatásáig. Időközben elbocsátották a külügyi államtitkárt is.

Az érzékelhetően megrendült tárcavezető közölte: kedden délelőtt, leváltásának híre után, beszélt az elnökkel, de nem bocsátkozott részletekbe a beszélgetés tartalmáról. Bejelentette: visszatér a magánszektorba. Tillerson korábban az Exxon Mobil olajipari cég vezetője volt. A miniszter elmondta, hogy a minisztérium irányításának felelősségét a tárca második számú vezetőjére ruházza, majd röviden összefoglalta az általa irányított diplomácia eredményeit.

Álláspontja szerint az Észak-Koreára folyamatosan gyakorolt nyomás a várakozásokon felül eredményes volt, a Szíriában elért tűzszünet sok életet megmentett, bár még nagyon sok a tennivaló, és kitért Kínára is. Azt hangsúlyozta, hogy még sok munka szükséges, hogy “egyértelmű kapcsolatokat” alakítsanak ki Washington és Peking között. Oroszországról szólva leszögezte: “amennyiben Moszkva továbbra is a jelenlegi úton halad, egyre nagyobb mértékben elszigetelődik majd”.

Washington, 2018. március 13. Rex Tillerson távozó amerikai külügyminiszter sajtóértekezletet tart a washingtoni külügyminisztériumban 2018. március 13-án, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy leváltja posztjáról, és a helyére Mike Pompeo CIA-igazgatót jelöli. (MTI/EPA/Shawn Thew)

Washington, 2018. március 13.
Rex Tillerson távozó amerikai külügyminiszter sajtóértekezletet tart a washingtoni külügyminisztériumban 2018. március 13-án, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy leváltja posztjáról, és a helyére Mike Pompeo CIA-igazgatót jelöli. (MTI/EPA/Shawn Thew)

Rex Tillerson tájékoztatója előtt néhány perccel a Fehér Ház elbocsátotta Steve Goldstein külügyi államtitkárt is, arra hivatkozva, hogy a Fehér Házéval ellentétes álláspontot képviselt Tillerson menesztésével kapcsolatban.

Goldstein kedden délelőtt ugyanis azt nyilatkozta, hogy az amerikai diplomácia irányítója nem tudott a leváltásáról, csupán kedden, Donald Trump elnök Twitter-bejegyzéséből értesült róla. Az államtitkár közleményében azt is hangsúlyozta, hogy a külügyminiszternek szándékában állt maradni a posztján.

Az első – a The Wall Street Journal című lap által megszellőztetett – hírek szerint a Fehér Ház egyik tisztségviselője pénteken telefonon érte utol az afrikai körúton tartózkodó Tillersont Afrikában, és azonnali hatállyal hazarendelte őt. Kedden délután egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőre hivatkozva a CNN hírtelevízió azt közölte, hogy Trump elnök pénteken maga közölte Tillersonnal, hogy visszavonja a megbízatását. Majd a Fehér Ház tisztségviselője pontosított: John Kelly kabinetfőnök tudatta Tillersonnal, hogy megválnak tőle, időpontot állítólag nem közölt vele.

Donald Trump kedden, amikor újságírók a miniszter elbocsátásának körülményeit firtatták, így fogalmazott: “Rex és én már régóta beszélgettünk erről. Nem igazán gondolkodtunk egyformán”.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás