Trump máris megenyhült a védővámok kapcsán?

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter pénteken egy interjúban kijelentette: akár több ország is mentesülhet a csütörtökön Donald Trump elnök által aláírt védővámok kivetése alól.

A pénzügyminiszter a CNBC televíziónak nyilatkozva jelezte: Trump tehet további kivételeket, akár már a következő két hétben szóba kerülhet néhány ország mentesítése.

Donald Trump csütörtökön – más országok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára és az amerikai acélipar fellendítésére hivatkozva – írta alá a Fehér Házban az acélimportra kivetett 25 százalékos, és az alumíniumimportot érintő 10 százalékos védővámról szóló döntését. Az importvámok alól (egyelőre) Kanada és Mexikó kapott mentességet, azzal az indoklással, hogy az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásán jobban figyelembe veszik az amerikai érdekeket.

Csütörtök este – a döntés aláírása után – Wilbur Ross kereskedelmi miniszter szintén a CNBC televízióban nyilatkozva leszögezte: hosszú távon a döntés az amerikai acélipart segíti, és új munkahelyeket teremt.

Wilbur Ross korábban még azt hangoztatta, hogy az amerikai elnök a világ több vezetőjével is beszélt az acél és az alumínium importvámjának akkor még csak tervezett bevezetéséről, és eleinte nem fontolgatott semmilyen kivételt. Tovább a teljes cikkre

Az amerikai sajtó arról számol be, hogy a pittsburghi székhelyű US Steel – a legnagyobb amerikai acélgyártó – Illinois államban újraindítja a két évvel ezelőtt leállított vaskohóját. David Burritt, a US Steel elnöke a Politico című lapnak úgy fogalmazott: az amerikai acélipari munkahelyek „az acélipari termékek véget nem érő tisztességtelen kereskedelme miatt” szűntek meg. Reményét fejezte ki, hogy a  védővámok fordítanak az eddigi, az amerikai dolgozókra hátrányos folyamatokon.

Az Egyesült Államok Kanadából, Brazíliából, Dél-Koreából, Oroszországból, Mexikóból, Japánból, Németországból, Törökországból, Tajvanról és Dél-Afrikából importál acélt, legnagyobb beszállítója Kanada, amely az amerikai acélimport 15,6 százalékát adja. Az amerikai alumíniumimport legnagyobb része is Kanadából származik: az összes behozatal 40 százalékát teszi ki, Kína és Oroszország részesedése valamivel több mint 9 százalék.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »