Afganisztánnak sürgető szüksége van a béketárgyalások folytatására

Véresen indult a 2018-as év Afganisztánban: januárban az afgán ellenállás három súlyos támadást is végre tudott hajtani a kormány által általában jól őrzött városokban. Ezek a látványos akciók azonban keveset árulnak el az ország valódi biztonsági helyzetéről, az afgán biztonsági erők, illetve a Talibán vagy az Iszlám Állam képességeiről és céljairól. A Trump-adminisztráció – elődeihez hasonlóan – a releváns és hatékony katonai és politikai megoldásokat keresi. Az elmúlt 17 év tapasztalatai alapján az új Afganisztán-stratégia nem ígér jelentős változásokat; az egyetlen stratégiai jelentőségű elmozdulás Washington Pakisztán-politikájában várható majd.

Január harmadik hetében robbantások, látványos támadások sorozata zajlott Kabulban és a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban:

• Január 20-án, szombaton fegyveresek támadták meg a kabuli Hotel Intercontinentalt; a támadók kisbusszal érkeztek a hátsó bejárathoz, a fegyveres őrség pedig az első lövések eldördülése után elfutott. A terrortámadás elkövetését később a Talibán mozgalom vállalta magára.
• Január 25-én a Save the Children nevű nemzetközi segélyszervezet dzsalálábádi irodáját érte támadás. Az akcióban az elkövetők mellett az NGO egyik munkatársa és két biztonsági ő vesztette életét. Az afgán fegyveres erők ott is több mint nyolc órán keresztül vívtak tűzharcot a támadókkal. A merényletet állítása szerint az Iszlám Állam hajtotta végre.
• Január 27-én egy mentőautóba rejtett pokolgép robbant fel Kabul belvárosában. Az elsődleges adatok szerint legalább 103 halottja és több mint 230 sebesültje volt a nagy erejű bombának, amelyet a legfontosabb kormányzati épületek közelében hoztak működésbe. A támadást ismét a tálibok vállalták magukra.
• Január 28-án hajtották végre az eddigi utolsó támadást. A gránátokkal és automata fegyverekkel felszerelkezett öngyilkos merénylők közül kettő az afgán katonai akadémia mellett, a NATO kiképzői számára kialakított bázis közelében robbantotta fel magát. Másik két támadót lelőttek, egyet pedig élve sikerült elfogni. A nyugati tanácsadók közül senki sem sérült meg, az afgán őrség tizenegy katonát veszített, tizenhatan megsebesültek. Az akciót az IS–KP vállalta magára.

Mint az látszik, a támadások nem céltalanul történtek a fővárosban, s nem az afgán civil lakosság terrorizálásának a szándékával követték el őket, hanem minden alkalommal olyan helyszínt választottak, amelyet a Talibán és az IS–KP legitim célpontnak tekintett: az afgán kormányzat és a biztonsági erők épületei, illetve a felkelők szerint a „megszállók”, azaz a nyugatiak által használt szálloda vagy bázis.

A fővárost ért támadások pszichológiai célokat is szolgálnak. Egyszerre biztosítják a ma már egyre fogyatkozó nemzetközi figyelmet, gyengítik a helyi lakosságnak és a nemzetközi közösségnek az afgán kormányzat működőképességébe vetett hitét, és bizonytalanítják el a sorozatos kudarcot valló biztonsági erőket.

Biztonsági helyzet Kabulban és az országban

Az egy hét alatt végrehajtott négy akció – amelyből három ráadásul a fővárosban történt – ideig-óráig ismét Afganisztánra irányította a figyelmet. Az ilyen látványos, de a stratégiai jellegüket tekintve minimális hatású támadások után mindig arról folyik a vita, hogy azok jeleznek-e valamilyen trendet is, vagy csak üzenetértékük van. A rendelkezése álló információk ellentmondásosak: egyaránt ki lehet belőlük olvasni, hogy a szembenálló felek között patthelyzet van, és azt is, hogy romlik a biztonsági helyzet.

Az ENSZ afganisztáni missziójának (United Nations Assistance Mission in Afghanistan, UNAMA) 2017. decemberi jelentése szerint az év első 11 hónapjában 21.105 nyílt konfrontációt regisztrált a szervezet, ami 1 százalékos növekedés 2016 adott időszakához képest. Az incidensek 62 százaléka fegyveres összecsapás, 17 százaléka öngyilkos merénylet volt (ez utóbbiakat természetszerűleg teljes egészében a kormányellenes erők követték el). A dél- és kelet-afganisztáni régióban történt az esetek több mint fele.

Laskargáh, 2018. február 24.
A biztonsági erők tagjai az afgán hírszerzés létesítményénél, a déli Hilmend tartomány székhelyén, Laskargáhban, ahol afgán lázadók robbantásos merényletet követtek el 2018. február 24-én. Hajnalban a tálib fegyveresek autóba rejtett bombát robbantottak a tartomány Nad Ali körzetében működő katonai támaszpontnál is.(MTI/EPA/Vatan Jar)

A papíron 352.000 fős afgán biztonsági erők (amelyből 195.000 katona, 157.000 rendőr) felelősek az ország biztonságának a fenntartásáért a NATO kivonulása, azaz 2015 eleje óta. A veszteségeik éves szinten meghaladják egy kisebb ország hadseregének a létszámát. 2016 januárja és novembere között közel hétezer katona és rendőr halt meg, további tizenkétezer megsebesült.

2015 óta lassan, de folyamatosan csökken az afgán kormányzat kezén levő, általa ellenőrzött járások, járási székhelyek száma (a hivatalos amerikai forrásokban ezekkel kapcsolatban a control szó szerepel), akárcsak azoké, ahol már inkább csak befolyással (influence) bír. A 2017 nyara végén közölt adatok alapján az afgán kormány a 407 járás 18,2 százalékát ellenőrzi, és 38,6 százaléka felett gyakorol befolyást. 122 járásért (30%) folyamatos küzdelem zajlik a kormány és a tálibok között, míg az ellenállás 47 járást (13,4%) ellenőriz vagy befolyásol. Ez azt jelenti, hogy az afgán lakosság 10 százaléka, mintegy 3 millió ember él a tálibok irányítása alatt.

A 2016-os év adataival összehasonlítva kiderül, hogy a kormány ellenőrzése vagy befolyása alatt álló területek aránya mintegy 5 százalékponttal csökkent, míg a vitatott területek (30 százalékos) aránya érdemben nem változott.

Az afganisztáni újjáépítésért felelős főmegbízott (Special Inspector General for Afghanistan Reconstruction, SIGAR) a legutóbbi, 2018. január 30-án kelt jelentésében jelezte, hogy a jövőben az afgán biztonsági erőkre (létszám, veszteségek, készenlét stb.), valamint a kormány, illetve a tálibok által ellenőrzött/befolyásolt területekre vonatkozó adatok nem lesznek nyilvánosak.

A transzparencia csökkentése egy kisebb botrányt váltott ki, mivel sokan attól tartanak, hogy az afgán kormány és a Trump-adminisztráció így próbálja meg eltitkolni a felkelők elleni háború eredményességének (vagy inkább eredménytelenségének) a körülményeit, várható politikai következményeit. A bejelentést követő napon a Pentagon nyilvánosan korrigálta az addigi álláspontját. Kijelentette: félreértés történt, ugyanis az afgán kormány csak a saját biztonsági erőire vonatkozó adatok esetében kérte a titkosítást, a terület és lakosság feletti kontrollra vonatkozók így nyilvánosságra hozhatók. Ugyanebben a sajtóközleményben a Pentagon közölte is a legfrissebb adatokat.

Forrás: A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványából

Bár ezek az adatok önmagukban drámaiak, a kabuli robbantások sugallta, összeomlásszerű helyzetet nem mutatnak. Afganisztán jelentős részén harcok folynak, de a tálib mozgalom előretörése lelassult.

A Talibán és a Horászán Tartományi Iszlám Állam

Az afgán történelem elmúlt 20 évében a Talibán mozgalom jelenti az egyik állandó pontot. Az 1994-ben alapított szervezetet manapság már nehezen lehetne leírni ugyanazokkal a jelzőkkel, mint az 1990-es években. Annyi biztos, hogy még mindig egy tradicionális, fundamentalista nézeteken alapuló állam megvalósításáért küzd, ennélfogva elutasít mindenféle nyugati katonai jelenlétet.

A tálibok ugyanakkor „diplomáciai” kapcsolatban állnak például Oroszországgal, Iránnal, Kínával, Németországgal, de közvetítők útján az Egyesült Államokkal is. Az al-Káidával való egykori kapcsolata miatt a nemzetközi közvélemény a Talibánt sokszor dzsihadista szervezetnek hiszi, ám az inkább egy vallási-nacionalista felkelőszervezet, amely sok tekintetben együtt változott az afgán társadalommal.

A 2001-es összeomlása után – amely ma már inkább stratégiai visszavonulásnak tűnik –, 2004/2005-től kezdődött meg a fegyveres ellenállás újjászervezése. A szervezet 2009-re már jelentős területeket hódított vissza az afgán kormánytól Dél- és Kelet-Afganisztánban, valamint egyes északi területeken.

A tálibok párhuzamos közigazgatást (kormányzást, igazságszolgáltatást, adóztatást) is bevezettek az uralmuk alatt levő területeken. Ezt a trendet a 2010 és 2012 között folytatott afgán és NATO-offenzíva próbálta megfordítani.

Kabul, 2018. március 2.
Városi alkalmazottak takarítják fel a pokolgéprobbanás helyszínét Kabulban 2018. március 2-án. A merényletet külföldi alkalmazottak járműve ellen követték el, a robbanásban legalább négy civil megsebesült. (MTI/EPA/Hedajatullah Amid)

Az Obama-adminisztráció 2009-ben bejelentett és 2014. decemberi céldátumot megjelölő kivonulási terve szerint a nyugati országok egy olyan Afganisztánt „hagytak volna hátra”, amelyben az afgán kormány stabilan hatalmon tud maradni, és fenntartható módon képes biztosítani a legalapvetőbb állami feladatokat. Akkoriban a mintegy százharmincezer fős koalíciós erő (kétharmaduk amerikai) és kétszázezer afgán katona és rendőr próbált megbirkózni nagyjából harminc-százezer tálibbal.

A csapatkivonások érdemi megkezdéséig (2013) a kormányerők jelentős eredményeket értek el, a támadó műveletek száma megugrott, az afgán biztonsági erők létszáma háromszázezer fölé nőtt, és olyan területek kerültek ismét Kabul ellenőrzése alá, amelyek előtte éveken át voltak tálib fennhatóság alatt.

Amint azonban a biztonság elsődleges szavatolása átkerült az afgán erők kezébe, a NATO pedig megkezdte az országot behálózó bázisai és tartományi újjáépítési csoportjai felszámolását, az ellenzék ismét offenzívába kezdett. Ez a trend 2015 óta tart: a NATO (és kiemelten az amerikai erők) tevékenysége és létszáma jelentősen leszűkült, miközben a Talibán ereje folyamatosan nőtt.

Azt gondolhatnánk, hogy a Talibán vezetése a seregéhez hasonlóan hatékony és mélyen strukturált ahhoz, hogy megfelelően vezesse az ország közel felére kiterjedt felkelést, irányítsa a tartományokban és járásokban működő árnyékkormányzatot, továbbá folyamatosan biztosítsa és ellássa a harcokban részt vevő több tízezer fegyverest. Érdekes módon, az utóbbi években ennek éppen az ellenkezője történik: a tálibok úgy terjesztik a befolyásukat Afganisztánban, hogy közben a vezetésük egyre fragmentáltabbá válik.

A Talibán mellett új szereplőként jelent meg Afganisztánban a Horászán Tartományi Iszlám Állam (IS–KP), amelynek létrejöttét az Iszlám Állam központja jelentette be, 2015. január 26-án. Az elnevezés azt is mutatja, hogy a „tartomány” nemcsak Afganisztán, hanem Pakisztán és más környező országok bizonyos területére is vonatkozik. (Horászán történelmi-földrajzi értelemben egy Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kelet-Irán, Afganisztán és Pakisztán jelentős részét felölelő régió.)

Az IS–KP megalakításában olyan veteránok játszottak szerepet, akik egykor megjárták a szíriai polgárháborút, és megismerték mind az Iraki és Szíriai Iszlám Állam, mind a Nuszra Front (a szíriai al-Káida) tevékenységét. Az új szervezet előbb Pakisztánban, majd a vele határos afgán területeken vetette meg a lábát. Népszerűsége gyors növekedésében nagy szerepet játszottak azok a belső konfliktusok, amelyek már az afganisztáni és pakisztáni tálibokat is jellemezték.

Az IS–KP-t tehát valójában a vezetéssel elégedetlen tálib parancsnokok hozták létre, s ezt az is alátámasztja, hogy a két szervezet között súlyos harcok voltak 2015–2016 során. A fragmentált tálib vezetés képtelen volt megakadályozni, hogy az IS–KP gyökeret eresszen a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban, majd onnan lassan kiterjessze a jelenlétét Kabulra és további tartományokra.

Az új szervezet a 2015. januári megalakulása után másfél évvel, 2016 júliusában követte el az első látványos fővárosi támadását, egy síita mecset ellen. Ettől kezdve Kabul már nemcsak a Talibán, de az IS–KP célkeresztjébe is került. A két szervezet potenciális célpontjai jelentős átfedést mutatnak – azzal a különbséggel, hogy a tálibok tartózkodnak a síita vallási helyek támadásától.

A támadások gyakoriságának növekedése azt mutatja, hogy az IS–KP sikeresen vetette meg a lábát a fővárosban, újabb fenyegetést jelentve ezzel a kormánynak. Eközben Kelet- és Észak-Afganisztánban is új sejtekkel tudott megjelenni, ahova az elmúlt hónapokban Szíriából és Irakból külföldi harcosok is érkeztek. Az északi területeken az egyik tálib vezető önállósította magát, és kiképzőkkel, fegyverekkel és propagandaakciókkal kezdte támogatni az Iszlám Államot.

Összegzés

Afganisztán 2018-ban az előző évekéhez hasonló polgárháborúnak néz elébe. A biztonsági helyzetre vonatkozó mutatók lassú, de fokozatos romlást jeleznek. Az 2016–2017-es trend alapján Kabulra valószínűleg még több szenvedés, öngyilkos merénylő és terrortámadás vár idén. A Talibán és az IS–KP is képes volt erősíteni a jelenlétét a fővárosban.

Országos szinten a kormány befolyásának a lassú visszaszorulása tapasztalható, de fontos megjegyezni, hogy a tálibok csak vidéken képesek erősíteni a pozíciójukat. A nagyvárosokat és a 34 tartományi központ egyikét sem tudták elfoglalni vagy megostromolni.

A Talibán megerősödésének is megvannak a belső korlátai: elsősorban a megosztott vezetési struktúra, amelyben az egyes csoportok konfliktusban állnak egymással, másodsorban a rivális IS–KP-val meglévő konfliktusa. Bár a dzsihadista szervezet befolyása egyelőre minimális, az elkövetkező időkben három-négy kelet-afganisztáni tartományban komoly riválissá nőheti ki magát.

Ami kétségbeejtően hiányzott tavaly az afganisztáni folyamatokból, az a szembenálló felek közötti (béke)tárgyalások folytatása. A Trump-adminisztráció, amely nem tanult az előző évtizedek hibáiból, a párbeszéd fenntartása helyett a katonai eszkalációra készül. Pedig a megoldáshoz az USA-nak fel kell ismernie, hogy Afganisztán problémáját nem orvosolhatja egyedül, a regionális partnerei és riválisai (Kína, Irán, közvetetten Oroszország) akarata ellenére, hanem csak velük együttműködve.

Forrás: A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa / Wagner Péter