Horst Seehofer lesz az új német belügyminiszter

A következő német szövetségi kormány belügyminisztereként folytatja pályafutását Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke – ezt a politikus személyesen jelentette be hétfőn Münchenben.

Pártja elnökségi ülése után elmondta, hogy március 13-án vezeti utoljára a bajor kormány ülését, majd lemond tisztségéről, mert másnap Berlinben a szövetségi parlamentben Frank-Walter Steinmeier államfő előterjesztésére megválasztják kancellárnak Angela Merkelt, és  a szövetségi elnök kinevezi a kormány tagjait. Köztük lesz ő is, az építésüggyel és a főleg vidékfejlesztést jelentő szülőföldüggyel bővített belügyminisztérium vezetője lesz.

Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke sajtótájékoztatót tart a párt müncheni székházában 2018. március 5-én, egy nappal azután, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kétharmados többséggel jóváhagyta a német Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és CSU-val kidolgozott koalíciós szerződést. (MTI/EPA/Lennart Preiss)

Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke sajtótájékoztatót tart a párt müncheni székházában 2018. március 5-én, egy nappal azután, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kétharmados többséggel jóváhagyta a német Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és CSU-val kidolgozott koalíciós szerződést. (MTI/EPA/Lennart Preiss)

A CSU-nak három tárcája lesz a szövetségi kormányban. A nemzeti fejlesztési együttműködésért felelős minisztériumot továbbra is Gerd Müller vezeti, a közeledési és digitális infrastruktúráért felelős tárcát pedig a CSU eddigi főtitkára, Andreas Scheuer kapja meg. Továbbá a kancellárián létrehozzák a digitalizációs ügyekért felelős államminiszteri tisztséget, amelyet szintén CSU-s politikus, Dorothee Beer, a közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős minisztérium eddigi parlamenti államtitkára tölt majd be – ismertette Horst Seehofer.

A következő bajor kormányfő Markus Söder jelenlegi tartományi pénzügyminiszter lesz, megválasztására még nem jelöltek ki időpontot a tartományi törvényhozásban (Landtag). A párt következő főtitkára Markus Blume eddigi főtitkárhelyettes lesz.  

Azzal kapcsolatban, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága csaknem kétharmados többséggel fogadta el a CSU-val és az Angela Merkel vezette testvérpárttal, a  Kereszténydemokrata Unióval (CDU) kötött koalíciós szerződést, kiemelte, hogy az eredmény több szempontból “örömteli”.

A pártszavazás egyértelmű, világos eredményre vezetett, és ezzel “vitathatatlanná vált a kormányalakítás legitimitása”.

A CSU és a CDU után az SPD által is elfogadott koalíciós szerződés pedig “nagyon-nagyon jó” alapot biztosít a kormányzáshoz – mondta Horst Seehofer, hozzátéve, nagyon örül, hogy elkezdődhet a szerződés végrehajtása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Valamikor a Brexit után lemondhat Theresa May

Nem hivatalos értesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán megígérte a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának, hogy nem ő fogja vezetni a pártot a következő parlamenti választásokon. May szerda este, az ellene kezdeményezett bizalmi szavazás előtt szólalt fel az alsóházi tory frakció 1922 bizottságának ülésén.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás