Lemondott az elnökjelöltségről Carles Puigdemont

Visszalépett az elnökjelöltségtől Carles Puigdemont október végén leváltott katalán vezető Twitter-oldalán közzétett videóüzenetében csütörtökön.

A politikus utódjául Jordi Sánchezt nevezte meg, aki pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) választási listájának második helyén jutott be a katalán parlamentbe a december 21-i választáson.

Sánchez október 16-a óta előzetes letartóztatásban van, mivel a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) vezetőjeként tüntetést szervezett szeptember 20-án a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalához, az odabent házkutatást tartó spanyol csendőrök pedig órákig nem tudták elhagyni az épületet a tiltakozó tömegtől, amely autóikat is megrongálta. Puigdemont a „béke embereként” jellemezte őt, aki szerint „igazságtalanul” van börtönben.

A volt elnök bejelentette: nemzetközi jogászok egy csoportja a nevében keresetet nyújtott be az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához a spanyol állammal szemben az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának, valamint a polgári és politikai jogok megsértése miatt.

„Katalónia elnyerte a jogot, hogy független, demokratikus köztársasággá váljon, és ez a cél megmásíthatatlan” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért folytatniuk kell ezt a politikát országon belül és kívül is.

Carles Puigdemont Brüsszelben rögzített üzenetében megerősítette szándékát, hogy nem vonul vissza, és elmondta, hogy a következő napokban ünnepélyes gyűlésre hívja a katalán parlament tagjait ennek „az új időszaknak” az előmozdítása érdekében, továbbá azért, hogy létrehozzák az úgynevezett Köztársaság Tanácsát, amely a katalán kormánnyal együtt dolgozna tovább a katalán függetlenség érdekében.

„Nem vesztett soha egy olyan nép sem, amely megőrizte méltóságának védelmét, tartott az sok vagy kevés ideig, de türelemmel, kitartással, állhatatossággal, mindig nyertek” – jelentette ki, majd hozzátette: bízik abban, hogy egy nap szabad emberként térhet vissza Katalóniába.

A politikus négy hónapja van önkéntes száműzetésben a belga fővárosban, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült, mivel bírósági eljárás indult ellene a tavaly október 1-i függetlenségi népszavazás alkotmányellenes megrendezése, és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Carles Puigdemont döntéséről tájékoztatta Roger Torrent katalán parlament elnökét is, akinek a jogszabályok értelmében újból egyeztetést kell kezdenie a parlamenti pártokkal, majd ezután hivatalosan megneveznie azt a jelöltet, akit képesnek tart a többségi támogatás megszerzésére.

Amennyiben ez Jodri Sánchez lesz, a spanyol legfelsőbb bíróságnak kell engedélyt adnia ahhoz, hogy elhagyhassa a börtönt, és részt vehessen az elnökválasztásról szóló parlamenti vitán és szavazáson.

A spanyol alkotmánybíróság néhány héttel ezelőtt határozatban foglalt állást arról, hogy a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »