Elhúzódó kormányalakítás várható az olasz választások után

Hosszan tartó szavazatszámlálás és nagyon elhúzódó kormányalakítási folyamat várható a március 4-i parlamenti választások után Olaszországban – jelentette ki a szavazás utáni lehetőségeket elemezve Vittorio Macioce, az Il Giornale című jobbközép napilap római szerkesztőségének vezetője.

Úgy véli: a választások igazi tétje, hogy az olaszok képesek lesznek-e új kormányt adni Itáliának. Megjegyezte, hogy a jelenlegi választási rendszer sem segíti elő, hogy új kormánya legyen az országnak.

Vasárnap több mint 46 millió választópolgárt várnak az urnákhoz, akik alapvetően három pólus, vagyis a Matteo Renzi vezette balközép, a Silvio Berlusconi vezette jobbközép és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) között választhatnak:

  • A főszerkesztő szerint ha az olaszok a múlt adta biztonságot választják, akkor a balközép Demokrata Pártra (PD) voksolnak Paolo Gentilonival a miniszterelnöki székben és Matteo Renzi pártfőtitkárral.
  • A jobbközépre szavazva az adók csökkentését választják, ami Silvio Berlusconi receptje az egykulcsos adóval. A jobbközép koalíció azonban a határok nagyobb védelmét is ígéri, amit Matteo Salvini, az Északi Liga és Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) vezetője szorgalmaz.
  • Az M5S-t azok választják, akik szavazatukkal tiltakozni akarnak a jelenlegi politika ellen – mondta Vittorio Macioce. Hozzátette, hogy az M5S „ugrás az ismeretlenbe, de ne felejtsük, Olaszországban gyakran fordult a feje tetejére minden, miközben semmi nem változott”.

Az újságíró hangsúlyozta, hogy elhúzódó szavazatszámlálás és – a meglepetéseket kizárva – nagyon hosszú kormányalakítási folyamat várható. „Hétfőre nem tudjuk meg, ki szerzett kormánytöbbséget, a választás másnapján ugyanis hosszú folyamat kezdődik annak feltérképezésére, hogy ki kivel, milyen feltételek mellett alakíthat kormányt” – mondta Vittorio Macioce.

Elemzése szerint több verzió is elképzelhető. Ha a választások előtti utolsó felmérések jönnek be, és a jobbközép nyeri a választásokat, akkor az csak gyenge parlamenti többséggel bír majd. Az is kérdés, hogy a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) vagy az Északi Liga kap-e több szavazatot: a FI adta miniszterelnök Antonio Tajani lehet, az Északi Ligáé Matteo Salvini.

Ha viszont a jobbközép koalíció nem szerez többséget, akkor úgynevezett elnöki kormány jöhet létre, amelynek összetételét Sergio Mattarella államfő határozza meg, például a balközép PD és a jobbközép FI támogatásával, persze csak abban az esetben, ha ez a két párt elegendő hozzá.

További opció az M5S választási győzelme, és ebben az esetben az M5S akár a Pietro Grasso vezette baloldallal (LeU) is kormányt alakíthat, vagy egyenesen az Északi Ligával, bár ezt Matteo Salvini mindig kizárta.

Vittorio Macioce szerint az utolsó és a legvalószínűbb verzió, hogy a választások patthelyzettel zárulnak, és akkor megint csak az államfő feladata lesz megoldást találni. „Elképzelhető, hogy az elnök a helyén hagyja a jelenlegi, Gentiloni-kormányt, és egy új választási törvény megalkotására hivatkozva időt nyer, megnyugtatva Európát és a piacokat, és egy év múlva újabb választásokat ír ki” – mondta.

Olaszország problémája, hogy valódi és komoly intézményes reformokra van szüksége, amelyeknek azonban senki sem akar nekifogni – tette hozzá.

A politikai bizonytalanságot jól érzékelteti, hogy a választók több mint egyharmada két héttel ezelőtt még nem tudta, elmegy-e szavazni, és kire voksol. A feszültséget növelték a mindennapossá váló utcai tüntetések és összecsapások a szélsőséges baloldali és jobboldali csoportok között. A kormányalakítástól függetlenül a római parlament március utolsó hetében megalakul, és megválasztja a szenátus és a képviselőház elnökét.

  • Friss cikkünk a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »