Nagy hasznot hozott a norvég állami nyugdíjalap

A norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb szuverén pénzügyi alapja csaknem ezer milliárd norvég koronás (131,5 milliárd dolláros) hasznot termelt befektetéseivel tavaly.

A részvényekbe, kötvényekbe és ingatlanokba fektető nyugdíjalap (SPU) jövedelmezősége 13,7 százalék volt tavaly az egy évvel korábbi 6,9 százalék után. Tavaly különösen nagy hasznot hoztak a részvénybefektetések, amelyek hozama 19,4 százalékos volt. Az ingatlanokon 7,5 százalékos, a kötvényeken pedig 3,3 százalékos haszon keletkezett.

Az alap vagyona a múlt év végén 1085 milliárd dollár volt. A vagyonon belül a részvények aránya 66,6 százalék, a kötvényeké 30,8 százalék, az ingatlanoké pedig 2,6 százalék volt.

A norvég nyugdíjalapnak a világ csaknem 9 ezer cégében vannak befektetései. Arányait tekintve a legnagyobb befektetése az Apple, a Nestlé és a Shell vállalatokban van. A nyugdíjalap  kötvénybefektetéseinek az élén az amerikai, a német és a japán állampapírok állnak.

Norvégiában 1990-ben hozták létre az állami nyugdíjalapot, amelybe az északi-tengeri olaj- és gázkitermelésből származó bevételeket helyezik el, majd ezeket a pénzeket a világ különböző részein fektetik be részvényekbe, kötvényekbe és ingatlanokba.

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »