Az EU bekeményített Észak-Koreával szemben

Tovább szigorította az Észak-Koreával szemben elrendelt szankcióit hétfőn az Európai Unió, eleget téve az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) decemberi határozatában foglaltaknak, amelyekkel a világszervezet az ország által végrehajtott kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre reagált.

A korlátozások értelmében lényegesen csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját, valamint kiviteli tilalom alá kerültek a szállítójárművek és az ipari gépek is. Tilos lesz emellett élelmiszeripari, mezőgazdasági és elektronikai termékeket, valamint például fát importálni Észak-Koreából. Az észak-koreai vendégmunkásokat pedig két éven belül haza kell küldeni külföldről – tájékoztatott az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács.

A vagyonzárolást és beutazási korlátozást magukban foglaló uniós szankciók 134 magán- és 63 jogi személyt érintenek.

Közleményében az Európai Unió ismételten arra szólította fel Phenjant, hogy kezdjen tárgyalásokat a nemzetközi közösséggel, hagyjon fel a provokációval, továbbá igazolhatóan, visszafordíthatatlanul és teljes körűen szüntesse be atomprogramját és a ballisztikus rakétakísérleteket. Mint írták, Észak-Korea cselekedetei sértik az ENSZ határozatait, és súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra.

Az Európai Unió 2006 végén rendelt el szankciókat az ázsiai ország ellen, ezek a különböző tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programokat hivatottak akadályozni. Phenjan augusztus végén és szeptemberben is átlőtt egy-egy ballisztikus rakétát Japán felett, amelyek a Csendes-óceánba csapódtak, majd ugyancsak szeptemberben egy kísérleti atomrobbantást is végrehajtott.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás