Nagy összegekkel segítené Irak újjáépítését a nemzetközi közösség

Több milliárd dollár értékben ajánlottak fel kölcsönöket és beruházásokat a részt vevő országok szerdán az iraki újjáépítésről Kuvaitban megrendezett nemzetközi donorkonferencián. A legnagyobb összeget – ötmilliárd dollárt – Törökország ajánlotta fel a bagdadi kormánynak nyújtandó hitel formájában.

A hétfőn kezdődött konferencia utolsó napján jelentette be több ország külügyminisztere, hogy mennyi pénzt ajánlanak fel Irak újjáépítésére az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen vívott hároméves háború után:

  • Kuvait egymilliárd dollár értékben kölcsönt folyósít Iraknak, további egymilliárd dollárral pedig közvetlen beruházások formájában fogja segíteni az ország újjáépítését;
  • Szaúd-Arábia egymilliárd dollárnyi fejlesztési hitelt fog folyósítani, további 500 millió dollár értékben pedig exporthitelt nyújt Iraknak;
  • Katar is egymilliárd dollárnyi támogatást jelentett be, hitelek és beruházások formájában, az Egyesült Arab Emírségek pedig 500 millió dollárt szán az iraki újjáépítésre;
  • Az Európai Unió 400 millió, Németország pedig 500 millió eurós segítséget ígért;
  • Nagy-Britannia tízéves exporthitel formájában összesen egymilliárd dollárt ajánlott fel;
  • Japán pedig idén 100 millió dolláros támogatást nyújt nemzetközi szervezeteken és ENSZ-ügynökségeken keresztül.

Iraknak szakértők szerint összesen 88,2 milliárd dollárra lenne szüksége az Iszlám Állam ellen vívott háború okozta pusztítások után. A bagdadi kormány azzal számol, hogy rövid távon 22 milliárd dollárra lenne szükségük. A lakhatás a legégetőbb kérdés, miután az utóbbi három évben a háború hatalmas pusztítást végzett az ország északi részén. Csak Moszulban mintegy 40 ezer lakást kellene újjáépíteni.

Az egész országban több mint ötmillió ember kényszerült otthona elhagyására az Iszlám Állam elleni harcok miatt, és ezeknek az embereknek csak nagyjából a fele tudott hazatérni.

  • Korábban írtuk:

Ugyanakkor a nemzetközi donorok részéről már érezhető egyfajta fásultság. Donald Trump amerikai elnök például nem mutat hajlandóságot arra, hogy Washington közvetlenül beruházzon Irak újjáépítésébe.

Csak az Egyesült Államok 60 milliárd dollárt fordított az utóbbi kilenc évben Irak megsegítésére. Ebből mintegy 25 milliárd dollárt költöttek az iraki hadseregre, amely aztán teljesen felbomlott az Iszlám Állam 2014-es előrenyomulása után. Utólag bebizonyosodott az is, hogy az irakiak pazarló és korrupt módon kezelték az amerikaiak által nyújtott támogatásokat, ami még gyanakvóbbá tette mára a nyugati politikusokat a segélyezést illetően.

Kuvait nagyvonalú felajánlása kapcsán viszont az AP amerikai hírügynökség kiemelte: Kuvaitnak kiemelt érdeke, hogy a szomszédos Irak végre stabil és békés országgá váljon az utóbbi évek káosza után. Az olajban gazdag királyság bőkezű felajánlása mégis meglepőnek számít annak tükrében, hogy alig pár évtizede, 1990-ben Irak – még Szaddám Huszein akkori elnök uralma idején – lerohanta Kuvaitot.

Forrás: MTI/Reuters/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »