Ukrán válság: az oroszok reménykednek a megállapodásban

Nem reménytelen Kurt Volker, az amerikai külügymisztérium ukrajnai különmegbízottja és Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó legutóbbi találkozójának eredménye – vélekedett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 állami tévécsatornán vasárnap róla bemutatott portréfilmben.

Volker és Szurkov – egy minszki és egy belgrádi forduló után – január 26-án Dubajban harmadszor találkozott egymással. Volker a dubaji megbeszélésen olyan tervet terjesztett elő, amely a konfliktus megoldását célzó minszki megállapodás politikai részének végrehajtásához kötné az ENSZ-misszió telepítését Ukrajnában. Korábban Moszkva ezt a követelményt támasztotta a kéksapkásoknak a konfliktusövezetbe vezénylésével kapcsolatban.

  • Korábban írtuk:

Lavrov a tévéműsorban kijelentette, hogy egy sor európai ország, ha nem is nyilvánosan, de nem ért egyet azzal, hogy az Egyesült Államok fegyverrel lássa el Ukrajnát, és maga sem akar csatlakozni a szállításokhoz. Úgy vélekedett, Nyugaton megerősödött az a vélemény, hogy Petro Porosenkót “észhez kell téríteni” a nemzeti kisebbségek nyelvét “diszkrimináló” oktatási törvénnyel a Donyec-medence reintegrációjáról rendelkező, “provokatív” – az ukrán elnök aláírása által még nem szentesített – törvénytervezettel kapcsolatban.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Oroszország miért nem ismeri el Donyecket és Luhanszkot, a miniszter azt mondta, hogy Moszkva tartja a szavát az ENSZ BT által is jóváhagyott, senki által el nem törölt minszki megállapodások végrehajtásában.

“Aki megteszi az első lépést a minszki megállapodások lerombolása felé, az hatalmas hibát követ el” – hangsúlyozta a reintegrációs törvénytervezettel kapcsolatban. Szavai szerint Európa óvatos figyelemmel követi az Ukrajnában zajló folyamatokat, különösen ami “a radikálisok befolyásának meredek erősödését illeti”.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek