Jüan elszámolású olajkereskedéssel bővül a sanghaji tőzsde

Kína március 26-án elindítja a kőolaj jüanban történő határidős jegyzését a sanghaji tőzsdén – jelentette be az ázsiai ország értékpapírpiaci felügyelete (CSRC).

A börze azt közölte, hogy felkészült a feladatra, több sikeres tesztet hajtott végre. Kína 1993-ban már megpróbálkozott a határidős jegyzés bevezetésével a belföldi piacon, de a próbálkozás kudarcot vallott, a kereskedést egy évvel később leállították a rendkívül nagy árkilengések miatt.

A Dow Jones kiadó által működtetett MarketWatch azt közölte, hogy a külföldi befektetők közvetlenül részt vehetnek a március végén induló kereskedésben, nem kell előzőleg külön kereskedési pontot nyitniuk Kínában. Azt is lehet már tudni, hogy egy-egy ajánlat 1000 hordóra vonatkozik, a hordónkénti legkisebb ármozgás 0,1 jüan. A napon belüli ár egyelőre szűk, 4 százalékos sávban mozoghat, ha kitör ebből, felfüggesztik a kereskedést.

Elemzők szerint a nagy olajtőzsdéket egyelőre biztosan nem veszélyezteti majd a sanghaji börze, amely azonban idővel trendalakító lehet Ázsiában és ha sikeresen integrálódik a globális kereskedési rendszerbe, az jelentősen felértékelheti a jüant szerepét a világkereskedelemben.

A Société Générale adatai szerint az olajpiacok döntő részén jelenleg dollárban zajlik a kereskedés. Naponta mintegy 82,2 millió hordó (1 hordó=159 liter) kőolajjal kereskednek a világon, és ebből csupán 300-350 ezer hordó, amit nem dollárban adnak és vesznek.

Kína tavaly lekörözte az Egyesült Államokat és a kőolaj legnagyobb importálója lett a világon, olajimportja napi átlagban mintegy 8,43 millió hordó volt. Ebben az előrelépésben azonban nagy szerepet játszott az is, hogy az USA palaolaj-kitermelése jelentősen felfutott, így szükségletének egyre nagyobb részét tudja fedezni hazai kitermelésből.

A legfrissebb becslések szerint az USA összesített olajkitermelése idén januárban  – hagyományos és palaolaj együttesen – már megközelíti vagy kicsivel meg is haladja a napi 10 millió hordós szintet (9,86 és 10,25 millió hordó között várható a végleges adat), amivel gyakorlatilag beérte Szaúd-Arábia termelési mennyiségét és már csak Oroszország áll fölötte a rangsorban 10,9 millió hordós napi kitermelésével.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Bloomberg

Friss hírek