Gond van az új Airbusok hajtóművével, leállítják a szállításokat

Az Airbus éppen ezen a héten közölte, hogy fel szeretnék gyorsítani a keskenytörzsű gépek gyártását, mert a megrendelt több mint hatezer gépet a jelenlegi ütemben csak nyolc év alatt tudnák leszállítani – pár nappal később viszont a hajtóművekkel kapcsolatos problémák miatt már az átadások teljes leállítását jelentették be.

A probléma a Pratt & Whitney hajtóműveket használó A320neo típusokkal adódott – már tavaly tavasszal is lehetett tudni, hogy nincs minden rendben az újgenerációs gépekkel, a gondokat azonban azóta sem sikerült megoldani, így a társaság most a szállítások felfüggesztéséről döntött.

Az IndiGo, India legnagyobb légitársasága szombaton kivonta az üzemeltetés alól három érintett gépét és törölni kényszerült néhány járatát, miután az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség arra figyelmeztetett, hogy a Pratt & Whitney hajtóművek hibája okozhatott néhány, utóbbi időben tapasztalt, repülés közbeni leállást. Az ügynökség azt is közölte, hogy folyik a hiba okának feltárása.

A Pratt & Whitney és az Airbus repülésbiztonsági tanácsa pedig a fentiek után úgy határozott, hogy “minden újgenerációs neo repülőgép leszállítását felfüggesztik”.

A kényszerszünet bejelentése nem vet túl jó fényt sem az Airbusra, sem a hajtóműveket gyártó United Technologies-re, miután a probléma nem újkeletű, de ezek szerint még mindig nem sikerült megoldást találni a gondokra. Tom Enders, az Airbus vezérigazgatója nemrég még úgy nyilatkozott, hogy bízik benne, hogy a hajtóművekkel kapcsolatos gondok rövidesen megoldódnak, az újabb hírek azonban már arról szólnak, hogy nem csak egy, hanem több típusú turbinát is érinthetnek a problémák.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

A Balkán mészárosát élőben kapcsolták a Happy Televízióban

A háborús bűncselekmények miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok pénteken élő adásban jelentkezett be telefonon a szerbiai Happy Televízióban, ezért az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) úgy döntött, a következő egy hónap során felvételt készít az elítélt beszélgetéseiről.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás