Nem a katalán válságon áll vagy bukik a spanyol gazdaság sorsa

A spanyol gazdaság fellendülésének kulcsa 2014 óta az ország fogyasztói voltak, azonban a stagnáló bérek és a csökkenő megtakarítások egyre inkább megnehezítik számukra, hogy lépést tartsanak a növekvő kiadásokkal.

A spanyol gazdasági fellendülés 2014-ben kezdődött, amikor a javuló munkaerőpiacnak és az infláció lassulásának köszönhetően több pénz folyt be a háztartásokba; a fogyasztók pedig örültek, hogy végre van elköltenivaló vagyonuk. A spanyol gazdaság innentől tehát élénken haladt előre, és 3 százalék feletti ütemben gyarapodott.

Azonban jelenleg vannak arra utaló jelek, hogy a kiadások lelassulhatnak, így mostantól nem a katalán válság, hanem ez lesz a legnagyobb kockázati tényező a spanyol gazdaságra nézve. A vásárlók pénzügyi egészsége ugyanis rengeteget nyom a latban: a magánfogyasztás továbbra is a bruttó hazai termék legnagyobb összetevője – a teljes kibocsátás több mint felét teszi ki.

Nincs „malacpersely”: a megtakarítások 2008 eleje óta a legalacsonyabbak:

1

Forrás: Eurostat/Bloomberg

„Nincs már akkora hátszél” – mondta Angel Talavera, a londoni Oxford Economics vezető közgazdásza. „Ahogy a munkanélküliségi ráta csökken, a munkahelyteremtés üteme lassulni fog. A bérek közben stagnálnak, a családok megtakarítási rátája pedig közel van a történelmi mélyponthoz.”

Mindazonáltal Talavera azt jósolja, hogy a növekedés ebben az évben még mindig elérheti a 2,8 százalékot, meghaladva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2,4 százalékos, visszafogottabb becslését.

Befagyasztott bérek: a fogyasztás által vezérelt növekedés elérheti a fordulópontját:

Forrás: Eurostat/Bloomberg

Forrás: Eurostat/Bloomberg

A januári kiskereskedelmi értékesítés alulmúlta a várakozásokat, illetve a tavalyi negyedik negyedévben már lassult a növekedés. A stagnáló bérek mellett a fogyasztók kevesebbet tudnak megtakarítani, ezáltal kevesebb okot találnak arra, hogy kimozduljanak és költsenek. Közben, bár az infláció még mindig visszafogott, növekedésnek indult.

Ez azt jelenti, hogy a gazdaságnak további beruházásokra és exportra lehet szüksége a közeljövőben, hogy lépést tudjon tartani a korábbi növekedéssel.

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »