Elnököt választanak Cipruson

Megkezdődött vasárnap Cipruson az elnökválasztás második fordulója, amelyen Nikosz Anasztasziadisz hivatalban lévő államfő mérkőzik meg Stavrosz Malasz baloldali független jelölttel.

Az egy hete tartott első fordulót Anasztasziadisz nyerte meg a szavazatok 35,5 százalékával, Malasz pedig a voksok 30,3 százalékával jutott be a második fordulóba. Az első fordulóban összesen kilenc jelölt indult.

Anasztasziadiszt a kormányzó Demokratikus Tömörülés (DISY) jelölte újra. Malasz függetlenként indult a választáson, de támogatja őt a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kommunista Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL).

A közvetlenül a nép által választott elnök nevezi ki és vezeti a kormányt. Az új államfő egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy új életet leheljen a sziget újraegyesítéséért folytatott tárgyalásokba. A megbeszélések a Törökország jövőbeli szerepe körüli nézeteltérések miatt futottak zátonyra 2017 nyarán.

A görögök és törökök lakta Ciprus 1960. augusztus 16-án nyerte el függetlenségét Nagy-Britanniától. Az 1974-es görög katonai puccsot követően török csapatok szálltak partra Cipruson, és elfoglalták a sziget északi felét. A kettészakadt szigeten a fővárost is átszelő, 180 kilométer hosszú demarkációs vonalat húztak, amelynek mindkét oldalán ENSZ-katonák tartózkodnak.

Kapcsolódó cikkünk: Erdogan nem enged, Ciprus még hosszú ideig megosztott marad

Forrás: MTI/TASZSZ

Friss hírek