A phenjani orosz nagykövet szerint idén nem lesznek újabb rakétakísérletek

Észak-Korea hadüzenetként tekintene arra, ha teljes olajembargót vezetnének be ellene – jelentette ki Alekszandr Macegora, Oroszország phenjani nagykövete a RIA Novosztyi hírügynökség által szerdán közölt interjújában.

Macegora emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) legutóbbi határozata értelmében Kína vezetéken mintegy 540 ezer tonna nyersolajat szállíthat Észak-Koreának, amely további 60 ezer tonna olajterméket szerezhet be külföldről.

„Hatvanezer tonna olajtermék egy 25 millió lakosú ország számára csak egy csepp, amelyet nem szabad tovább csökkenteni” – mondta, rámutatva, hogy az országban már most is komoly, egyebek között humanitárius természetű problémákhoz vezető üzemanyaghiány van. Hangsúlyozta, hogy az olajszállítás teljes leállítása egyet jelentene a blokáddal, amit Phenjan – ahogy azt többször is közölte – hadüzenetként értelmezne, annak minden velejárójával egyetemben.

Macegora alaptalannak nevezte az amerikai vádat, miszerint Oroszország megsérti a BT vonatkozó határozatait azzal, hogy rendelkezésre bocsátja kikötőit az észak-koreai szénexport számára. Mint mondta, a Phenjannal szemben egyoldalúan bevezetett amerikai szankciók olyan feszült helyzetet teremtettek, hogy aligha kockáztatná meg bárki is, hogy illegális üzleti kapcsolatba lépjen Észak-Koreával. Emellett Oroszországnak, amely maga is szénexportőr, nem is érné meg, hogy a konkurensét támogassa.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök elrendelte az Észak-Koreával folytatott kereskedelem szigorú ellenőrzését, amely szerinte kizárja a szankciók megszegését. Macegora elmondta, hogy Washington többször is adott át adatokat Moszkvának orosz kikötőkben megforduló hajókról, ám azok – mint mondta – vagy nem is fordultak meg az említett helyeken, vagy az általuk szállított rakománynak nem volt köze Észak-Koreához.

Az orosz nagykövet a RIA Novosztyinak elmondta: nincs tudomása arról, hogy Ukrajna bármikor is támogatta volna az észak-koreai rakétahajtóművek kidolgozását. A misszióvezető rámutatott, szakértők szerint rakétáinak legújabb változatait Phenjan önerőből fejlesztette ki.

A diplomata kifejezte reményét, hogy Észak-Korea az idén nem végez újabb rakétakísérleteket – ezt azzal a megfigyelésével támasztotta alá, hogy Kim a kísérleteket személyesen szokta bejelenteni. Emlékeztetett: amíg a kommunista állam vezetője a tavalyi újévi beszédében világosan kijelentette, hogy Észak-Korea befejezi az interkontinentális rakéta kipróbálásának előkészületeit, addig az idei üdvözletében ilyesmiről nem tett említést.

Az észak-koreai kormányzat által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a kommunista Koreai Munkapárt első titkára újévi beszédét mondja 2018. január 1-jén, meg nem nevezett helyszínen. A vízjel koreai felirata a KCNA észak-koreai hírügynökség nevét jelenti. (MTI/AP/KCNA/Korea News Service)

Az észak-koreai kormányzat által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a kommunista Koreai Munkapárt első titkára újévi beszédét mondja 2018. január 1-jén, meg nem nevezett helyszínen. A vízjel koreai felirata a KCNA észak-koreai hírügynökség nevét jelenti. (MTI/AP/KCNA/Korea News Service)

A nagykövet beszámolója szerint nem történtek előkészületek arra, hogy Kim Dzsong Un a szovjet-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének idén esedékes 70. évfordulója alkalmából Moszkvába látogasson.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »