Nemcsak Oroszországban népszerű a máltai állampolgárság

A Financial Times hétfői értesülése szerint máltai – vagyis európai uniós – állampolgárságot szerzett a londoni székhelyű Legatum Institute kutatóintézet fő finanszírozója. Az intézet a „kemény Brexit” egyik legprominensebb intézményi szószólója, amely azt szorgalmazza, hogy Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével lépjen ki az EU egységes belső piacáról és a vámunióból is.

Befolyását jelzi, hogy a brit kormány pontosan ezt a Brexit-stratégiát hirdette meg, dacolva a brit üzleti szektor legtöbb vezetőjének sokszor hangoztatott ellenvéleményével, de a kemény Brexit ellen szólalt fel tavaly nyáron a brit jegybank elnöke, Mark Carney is.

A Financial Times online kiadásán megjelent beszámoló szerint azonban Christopher Chandler, a Legatum Institute mögött álló, dubaji székhelyű befektetési csoport új-zélandi születésű milliárdos alapítója a kemény Brexitet támogató álláspontja ellenére saját magának már 2016-ban máltai útlevelet szerzett.

A máltai kormány által 2014-ben meghirdetett program alapján külföldi nagybefektetők máltai állampolgársághoz juthatnak, ha legalább 650 ezer eurót adományoznak a máltai nemzeti fejlesztési alapnak, és 150 ezer euró értékben részvényeket és kötvényeket is vásárolnak a helyi piacokon. A program rendkívül népszerű az orosz üzletemberek körében is, akik sokszor az egész családjukat uniós állampolgárokká „varázsolják”.

Az orosz elit egy része Máltát választja Putyin helyett

A Financial Times hétfői beszámolója szerint Chandler és a Legatum vezérigazgatója, Mark Stoleson szerepel azon a listán, amelyet a máltai kormány a 2016-ban máltai állampolgárságban részesítettekről közölt. A lap hangsúlyozza: a listán nem különböztethető meg, hogy kik használták ki a befektetési programot, és kik részesültek máltai állampolgárságban azon az alapon, hogy hosszabb ideje életvitelszerűen Máltán éltek.

A kutatóintézetet finanszírozó Legatum Institute Foundation a brit napilaphoz eljuttatott reagálásában közölte: „nincs ok annak feltételezésére, hogy Chandler és Stoleson személyes ügyei közérdeklődésre tarthatnának számot.”

Forrás: MTI / Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek