Phenjan orosz segítséggel játssza ki az ellene hozott szankciókat

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság a tavalyi évben sikeresen manőverezett az ellene hozott szankciós intézkedések között –  derítette ki a Reuters hírügynökség. A remetekirályság ugyanis szenet exportált Oroszországon keresztül Japánba és a Koreai Köztársaságba.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2017. augusztus 5-ei határozatával tiltotta meg teljesen Észak-Korea számára a szénexportot. A büntetőintézkedés nyilvánvaló célja az volt, hogy megfosszák a kommunista diktatúrát az egyik legfontosabb devizaforrásától, amelyből nukleáris és hosszú távú rakétavédelmi programját jelentős részben finanszírozza.

 

mangyongbong-92-b

 

Az Oroszországi Föderáció ENSZ-hez akkreditált követsége 2017. november 3-án arról tájékoztatta a Biztonsági Tanács szankciós bizottságát, hogy a Moszkva teljes mértékben betartja a szankciós előírásokat.

Ezzel szemben a Reuters hírügynökség meg nem nevezett nyugat-európai hírszerzési forrásaira hivatkozva publikálta információit, miszerint az ENSZ BT augusztus 5-ei határozata óta legalább három alkalommal kötött ki szenet szállító észak-koreai teherhajó az orosz Nahodka és Holmsz kikötőiben, ahonnan a más hajókra átpakolt nyersanyag Dél-Korea vagy Japán felé vette az irányt.

Egy amerikai biztonsági forrás is megerősítette az Oroszország és Észak-Korea közötti szénkereskedelem hírét, amely állítása szerint azóta is folyamatos. Egy európai hírszerzési forrás – aki az információ diplomáciailag érzékeny volta miatt anonimitást kért – felfedte, hogy a nahodkai orosz kikötő mára Észak-Korea átrakodó csomópontjává vált.

A kényes hírekre reagálva egy meg nem nevezett, Phenjanba akkreditált orosz követségi tisztviselő az Interfax hírügynökségen keresztül közölte: a Kreml nem vásárol szenet a kommunista rezsimtől, továbbá az ország nem tranzit állomása a harmadik országokba irányuló szénszállítmányoknak.

Két, a szankciós jogra specializálódott ügyvédi iroda a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy egyes bizonyítékok alátámasztani látszanak a szankciók megsértését. A hírügynökségnek azonban eddig nem sikerült minden kétséget kizáró bizonyítékot találnia arra vonatkozóan, hogy a szén, amelyet az orosz kikötőkben kirakodtak, és amely innen folytatta útját Dél-Korea és Japán felé ugyanaz volt-e. Továbbá az sem tisztázott még, hogy a Nahodkából és Holmszból induló hajók tulajdonosai előtt ismert volt-e szénrakományuk eredete.

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma mindenesetre ezen a héten szerdán az egyik phenjan-i teherhajó tulajdonosát szankció alá helyezte, miután kitudódott, hogy 2017. szeptember 5-én szenet szállított Holmszba.

Az észak-koreai szénexportra kivetett ENSZ BT szankciók 2016-os eredetűek, az erről szóló határozat szerint minden tagországnak havi szinten jelentenie kell az innen érkező szénszállítmányokat a szankciós bizottság felé. A testület elmondása szerint tavaly Oroszország nem jelentett Észak-Koreából érkezett szénimportra vonatkozó információkat.

Az ENSZ BT szankcióbizottsága a tagországoknak novemberben kifejtette, hogy szankciósértés történik minden esetben, ha BT határozatot sértő cselekmények, tranzakciók történnek, és akkor is, ha erre utaló próbálkozásokra derül fény.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk az Egyesült Államok elnöke meg nem nevezett forrásaira hivatkozva kijelentette, hogy Oroszország a nemzetközi szankciók megsértésével segít Észak-Koreának nyersanyagokhoz jutni.

A Nahodka-i kikötői vámvizsgálati dokumentumokból kiderült, hogy 2017. augusztus 3-án 17.415 tonna szénszállítmány érkezett Észak-Korea Nampo városából, majd augusztus 18-án indult tovább. A hajó július 24-e és augusztus 2-a között kikapcsolta nyomkövető rendszerét, ami nyílt vízen történő közlekedés során a tengeri egyezmény alapján megengedett, habár titkolózásra enged következtetni. Augusztus 16-án újabb teherhajó érkezett a koreai diktatúrából, amely innen a dél-koreai Ulsan kikötőbe vette az irányt.

A Holmsz-i kikötő Észak-Korea Wonszan és Taean városaiból fogadott be szenet szállító teherhajókat, amelyek úti célja a hajózási dokumentumok szerint Japán volt . Habár a szénszállítmány fennakadt az orosz vámvizsgálaton, azt a hajózási nyomkövető adatbázis szerint kínai hajókon szállították tovább a dél-koreai Pohang és Incshon városokba.

A Kínai Külügyminisztérium szóvivője útján közölte, hogy az ország abban a tudatban volt, hogy ők teljes mértékben betartják a szankciós követelményeket, nem volt előttük ismert az említett jogsértés.

A dél-koreai külügyminisztérium kínai intézménytársához hasonlóan nyilatkozott, amikor kijelentette, hogy az ország hajózási forgalmát szoros megfigyelés alatt tartják és szigorúan együttműködnek a nemzetközi közösséggel a szankciók vonatkozásában.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / CNBC ;szemlézte: Pallos Judit

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »