Dzsafari elutasította a szíriai békefolyamatot újjáélesztő dokumentumot

A szíriai politikai rendezésről Bécsben tárgyaló Bassár Dzsafari szíriai ENSZ-nagykövet pénteken elutasította azt a békefolyamat újraélesztéséről szóló dokumentumot, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Szaúd-Arábia és Jordánia állított össze január közepén.

Az ENSZ égisze alatt az osztrák fővárosban tartott tárgyalási forduló utolsó napján a kormányküldöttség vezetője kijelentette:  “a  dokumentum teljességgel elfogadhatatlan és – mint fogalmazott –  nem éri meg még a tintát se, amellyel írták”, “a szíriai nép vére tapad” a dokumentumot kezdeményező öt állam  kezéhez.

Dzsafari egyben úgy értékelte, hogy mindez  sikertelen kísérlet a genfi béketárgyalások és az Oroszország, Irán és Törökország kezdeményezésére január 29-30-án Szocsiban megrendezésre kerülő Szíria-kongresszus megtorpedózására.
“Hogyan is tudna az Egyesült Államok, amely az Iszlám Állam terrorszervezetet  létrehozta, támogatta,  védte, illetve maga is támadást intézett a szíriai terület ellen, politikai megoldásról és Szíria jövőjéről beszélni?” –  tette fel a kérdést a kormánydelegáció vezetője. Egyben azzal vádolta meg Nagy-Britanniát és Franciaországot, hogy vakon követik az Egyesült Államokat.

Január 12-én Washingtonban az öt állam egy nem hivatalos dokumentumot készített elő a hetedik évébe lépett konfliktus rendezésre. Az irat tartalmát nem tették közzé, de a libanoni al-Majadín televízió saját forrásokra hivatkozva pénteken jelentette: abban egyebek mellett arról van szó, hogy Szíriát parlamentáris demokráciává alakítanák át. A damaszkuszi vezetéshez közel álló tévécsatorna közölte azt is: az államot decentralizálnák és külföldi felügyelet mellett egy sor reformfolyamatot indítanának el a harcok lezárását követően.

Bassár Dzsafari ugyanakkor utalt arra, hogy  nagy reményeket fűz a szíriai kormánnyal szövetségesi viszonyban álló Oroszország által szervezett Szíria-konferenciához. Mint mondta, a tanácskozás célja, hogy egy külföldi beavatkozástól mentes belső szíriai párbeszéd induljon. Hozzáfűzte: a szíriai nemzeti párbeszéd kongresszusán mintegy 1600 küldött vesz részt a közel-keleti állam társadalmának különböző rétegei képviseletében.

Dzsafari elmondta: az ENSZ szíriai különmegbízottjával, Staffan de Misturával folytatott bécsi tárgyalásokon a Szocsiban megrendezésre kerülő konferenciára összpontosítottak.
Jahja al-Aridi, az ENSZ égisze alatt zajló béketárgyalásokon részt vevő szíriai ellenzék szóvivője csütörtökön a fárszi nyelvű Radio Farda műsorában azt állította: Oroszország a Szocsiban megrendezendő Szíria-konferencián arra törekszik, hogy hosszú időre bebetonozza Szíria megszállását és Bassár el-Aszad elnök hatalmát.

A szíriai konfliktus rendezéséről két tárgyalási folyamat is zajlik párhuzamosan: az egyik az ENSZ égisze alatt, míg a másik Oroszország, Törökország és Irán vezetésével. Ez utóbbit nyugati megfigyelők bizalmatlanul szemlélik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás