Mario Draghi elkezdett aggódni az erős euró miatt

Az Európai Központi Bank (EKB) szerint az euró felértékelődése és az árfolyam volatilitása gondot jelent a középtávú árstabilitás szempontjából, ezért figyelemmel kell követni – mondta csütörtökön Mario Draghi.

Az EKB elnöke a bank igazgatótanácsának kamatdöntő ülése után kijelentette: továbbra is szükség van a monetáris stimulusra, mert az infláció visszafogott és középtávon is csak fokozatosan emelkedik.

Korábban voltak olyan vélemények, hogy az eurózóna vártnál erőteljesebb növekedése arra készteti az EKB-t, hogy szeptemberben hagyjon fel a kötvényvásárlási programmal, engedve néhány központi bank, így elsősorban a Bundesbank sürgetésének.

Draghi ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a robusztus gazdasági növekedés ellenére korai lenne örömünnepet ülni, mert az inflációs nyomás nem fokozódik. A piac úgy értékelte, hogy Draghi utalt ugyan az euró erősödésének veszélyeire, de szavai nem minősíthetők verbális intervenciónak az árfolyam leszorítása érdekében – az euró így tovább erősödött, a közös valutát 1,2511 dolláron is jegyezték, jelenleg valamivel az 1,25-ös szint alatt folyik a kereskedés.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón, 2018. január 25-én. EPA/ARMANDO BABANI

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón, 2018. január 25-én. EPA/ARMANDO BABANI

Az euró felértékelődése fejtörést okoz a jegybanknak, mert megdrágítja az euróövezeti országok exportját, ugyanakkor leszorítja az importárakat, még inkább megnehezítve, hogy az áremelkedés üteme közelítsen az EKB két százalékhoz közeli inflációs céljához.

Az EKB kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton, változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve -0,40 százalékos szintjét. 

A kormányzótanács jelezte, hogy a kamatok hosszabb ideig a jelenlegi szinten maradnak, továbbá bejelentette, hogy a havi 30 milliárd eurós eszközvásárlási program szeptember végéig folytatódik, és szükség esetén időben és méretében kiterjeszthető.

Az EKB 2015 márciusában kezdte meg a kötvényvásárlási programot, hogy pénzbőséget teremtve ösztönözze a gazdaságot, és attól tartva, hogy krónikussá válik az alacsony vagy negatív infláció. A programot azonban előbb utóbb be kell fejezni, egyrészt mert elfogynak a megvásárolható kötvények, másrészt azért, mert az ultralaza monetáris politikának az EKB igazgatóságán belül is van ellenzéke.

Különösen német részről hangsúlyozzák, hogy az ingyen pénz lehetővé teszi a szükséges reformok késleltetését, kiiktatja a rendszerből a saját erőfeszítésre támaszkodó öngyógyulás lehetőségét. Az EKB így egyfajta stabilitást teremt ugyan, de a versenyképességet károsító módon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »