Újra szuperszonikus polgári repülőt fejlesztenek az oroszok

Az orosz nukleáris triád fontos elemeként méltatta a korszerűsített Tu-160-as stratégiai rakétahordozót Vlagyimir Putyin, aki csütörtökön Kazanyban megszemlélte a gép próbarepülését – az elnök egyúttal kezdeményezte, hogy a repülő alapján fejlesszenek ki egy új szuperszonikus utasszállítót.

A Tu-160-as (a NATO-kód szerinti nevén Blackjack) a TASZSZ háttéranyaga szerint a legnagyobb változtatható szárnyállású repülőgép és a világ legnehezebb harci repülője, amely nukleáris robbanótöltettel felszerelt manőverező robotrepülőgépek szállítására alkalmas. Eredeti változatát a Szovjetunióban hozták létre válaszként az amerikai Rockwell B-1 Lancer interkontinentális bombázóra.

Noha eredetileg 100 ilyen, Oroszországban „Fehér Hattyú” néven emlegetett repülőgép megépítését tervezték, 1981 és 1996 között mindössze 42 darab készült el belőle. Az orosz légierő jelenleg 16 ilyen típusú géppel rendelkezik.

A számos tekintetben korszerűsített, hivatalos nyilatkozatok szerint 60 százalékkal megnövelt hatékonyságú stratégiai rakétahordozó kazanyi gyártásáról 2015-ben született döntés. Az első új gépet tavaly november 16-án adta át ünnepélyesen az összeszerelő üzem, a próbarepülések pedig a múlt héten kezdődtek el.

Vlagyimir Putyin aláír egy TU-160M típusú bombázót ábrázoló fotót a kazanyi repülőgépgyárban tett látogatásán 2018. január 25-én. EPA/ALEXEY NIKOLSKY / SPUTNIK / KREMLIN POOL

Vlagyimir Putyin aláír egy TU-160M típusú bombázót ábrázoló fotót a kazanyi repülőgépgyárban tett látogatásán 2018. január 25-én. EPA/ALEXEY NIKOLSKY / SPUTNIK / KREMLIN POOL

Az orosz védelmi tárca 10 darab modernizált Tu-160M2 típusú rakétahordozó megvásárlására szerződött le, 160 milliárd rubel (mintegy 710 milliárd forint) értékben. A gép sorozatgyártásához szükséges digitális dokumentáció leghamarabb az év közepére készül el. A fedélzeti rádióelektronikai berendezések kifejlesztését 2020-ra ígérték, a minden elemében elkészült új bombázó első repülése a következő évtized közepén várható majd.

Putyin a gép polgári alkalmazásának lehetőségéről csütörtökön azt mondta, hogy a Tu-144-es szuperszonikus repülőgép gyártásáról annak idején azért mondtak le, mert egy jegy ára az akkori átlagfizetésnek felelt meg. Az elnök szerint a hatalmas területű országban a mostani nagyvállalatok már hasznosítani tudnának egy ilyen gépet.

A Tu-144-es 1968 végén hajtotta végre szűzrepülését. Összesen 16 darabot gyártottak belőle és 1977-től alkalmazták utasszállításra a Moszkva-Almati útvonalon. Az Aeroflot légitársaság színeiben 102 járatot hajtott végre, ebből 55 alkalommal szállított utasokat.

Egy Tu-144-es, fedélzetén hatfőnyi személyzettel, 1973-ban lezuhant a Le Bourget-i légi bemutatón. Egy másiknak 1978 májusában tesztrepülés közben kényszerleszállást kellett végrehajtania, és kiégett Jegorjevszk közelében üzemanyag-szivárgásból származó tűz következtében. Hét hónappal az üzembe állítását követően, 1978. június 1-jén leállították alkalmazását a légi utasszállításban.

Jurij Szljuszar, az Egyesült Repülőgépipari vállalat vezetője közölte, hogy az utasszállító terve már elkészült. Putyin egyébként szerdán Ufában stratégiai célként nevezte meg, hogy az orosz hadiipari vállalatok 2025-re 30, 2030-ra pedig 50 százalékra növeljék a polgári rendeltetésű termelésüket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »