Oroszország és Mongólia nyer az Észak-Korea elleni szankciókon

Kína szénimportja jelentősen nőtt tavaly Oroszországból és Mongóliából, részben kiváltva a nemzetközi szankciók miatt elapadt észak-koreai szállításokat.

A kínai vámhatóság által csütörtökön közölt adatok szerint az orosz szénexport 36,3 százalékkal, 25,3 millió tonnára nőtt 2017-ben. Mongólia szénszállításai eközben, 27,6 százalékkal, 33,58 millió tonnára emelkedtek 2016-hoz képest. Ezen kívül Kína tavaly 13,4 százalékkal, 79,91 millió tonnára növelte szénimportját Ausztráliából, miközben 9,7 százalékkal 35,28 millió tonnára csökkentette Indonéziából.

Phenjannak csaknem 1 milliárd dollár bevételkiesést okozott, hogy Kína 2016-ban jelentősen csökkentette a szénimportját Észak-Koreából. A tavalyi veszteség valószínűleg még ennél is nagyobb volt, mivel 2017 márciusában a kínai szénimport 99 százalékkal esett februárhoz képest, áprilisban pedig megszűnt a behozatal, mivel Kína nem sokkal ezelőtt teljesen felfüggesztette a szénvásárlást tradicionális szállítójától.

Kína 2016-ban több mint 20 millió tonna szenet vásárolt Észak-Koreától, amely ezzel Peking negyedik legnagyobb szénszállítója volt Ausztrália, Indonézia és Mongólia után.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás