Jelentősen nőtt az új autók eladása Oroszországban

Oroszországban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az új autók eladása tavaly, részben a gazdaság erősödésének és ezen keresztül a lakossági kereslet élénkülésének a hatására – közölte a több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB).

Az üzleti érdekképviseleti szervezet adatai szerint tavaly 1 millió 595 ezer 737 új autót értékesítettek Oroszországban. Ez 11,9 százalékos növekedés 2016-hoz viszonyítva, amikor az eladások még 11 százalékkal csökkentek 2015-höz képest. Az AEB a múlt év elején jóval kisebb, négyszázalékos eladásnövekedést prognosztizált 2017-re.

Tavaly januárban és februárban még csökkent az eladott autók száma éves összevetésben. Március és áprilisban egyszámjegyű, az év további részében már kétszámjegyű volt az eladásnövekedés.

Oroszországban tavaly a legkeresettebb modell a Kia Rio volt, amelyből 96 689-et adtak el, 10,3 százalékkal többet 2016-hoz viszonyítva. A második és a harmadik helyen két Lada-modell állt. A Lada Granta eladása 6,8 százalékkal 93 ezer 686-ra emelkedett, a Lada Vesta értékesítése pedig 40 százalékkal 77 ezer 291-ra nőtt. Tavaly a 10 legkeresettebb márka sorrendben a Lada, a Kia, a Hyundai, a Renault, a Toyota, a VW, a Nissan a Skoda a Gaz és a Ford volt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »